Igazán sikeres első félévet tudhat maga mögött az Audi Hungaria. A győri üzem termelési volumene 2010 első félévében nagymértékben emelkedett. Június végéig 876 932 motor készült Győrben. Ez 32 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában összeszerelt 661 847 darab.
Az első félévben összesen 21 493 jármű hagyta el a gyártócsarnokot, míg tavaly csak valamivel több mint 17 ezer. A legnagyobb számban Audi TT Coupé készült, amelyből 9625-öt szereltek össze, TT Roadsterből 3330, míg A3 Cabiolet-ból 8538 darab gurult le a gyártósorról.
A fenti darabszám 25 százalékos emelkedésnek felel meg, a termelés növekedése pedig az árbevételben is tükröződik: a vállalat az év első hat hónapjában 681 milliárd forintos árbevételt ért el, míg 2009 első félévében ez az összeg 490 milliárd forint volt.
A vállalat idén újabb tevékenységi körrel bővítette portfólióját: a motorgyártás területe egy Kísérleti Motorgyártó Központtal egészült ki. Így a sorozatgyártásban épülő motorok mellett a jövőben kísérleti erőforrások is készülnek Győrben.
Az Audi Hungaria szerszámgyára ugyanakkor megkezdte az RS5 modell egyes karosszériaelemeinek gyártását. Az RS5 – amelynek 450 lóerős, V8-as motorja is itt készül – már a hatodik Audi modell, amelyhez a magyar vállalat készít karosszériaelemeket.