Nemrég fotók jelentek meg az interneten egy autóról, amelyről egyértelműen látszott, hogy a Lancia Stratos modern kori megfelelője. Számos pletyka keringet, de a minap lehullt a lepel a titokról.
Egy gazdag német megrendelő kérte fel a Pininfarinát, hogy építse meg neki az autót. Michael Stoschek 2003-ban döntött ötlete megvalósítása mellett, amely nyomán 2005-ben a Genfi Autószalonra elkészült a Fenomenon Stratos, majd következő lépcsőként az olasz stúdióval elkészítette a működő autót.
A jármű alapját egy rövidített Ferrari F430-váz adja, amelyre karbonból készült az eredetire erősen hajazó karosszéria. A kocsi orr- és farrésze az őshöz hasonlóan billenthető és megmaradt a bukósisakrostély-szerű első szélvédő is. A bukólámpákat azonban a mai kornak megfelelő hagyományos elemek váltották.
Az olasz formatervező vállalat nemcsak a vázat, de a motort és a hajtást is átvette a Ferraritól, az új Stratost kissé továbbfejlesztett 540 lóerős, V8-as motor mozgatja. A menetdinamikával biztosan nincs gond, tekintve, hogy az F430 2,8 kg/LE arányához képest itt ez az érték 2,25. Vagyis könnyedén hozhat a 4,0 másodperces sprintidőnél is jobb értéket.
Egyelőre az autó tesztelése folyik, a volt Forma-1-es pilóta, Tiago Monteiro próbálgatta az autót a Fiat tesztpályáján Baloccóban. A jelenlegi állapot szerint ez az egyetlen autó készül, de elképzelhető, hogy 25 darabos szériát legyártanak belőle. Döntés ez ügyben azonban nem született.
Az eredeti Lancia Stratost egyértelműen a versenypályára tervezték. A Stratost Marcello Gandini, a Bertone vezető tervezője rajzolta meg és az első tanulmányt 1970-ben állították ki Stratos Zero néven.
Az 1971-re elkészült prototípusokat többféle motorral tesztelték, többek között a Ferrari Dino V6-osával is, végül utóbbi mellett döntöttek. Ezzel 5 másodperc alatt gyorsult százra a kétüléses járgány, végsebessége pedig 233 km/óra volt.
A különleges sportkocsiból 1972 és 1974 között 492 darab készült. Nagyjából annyi, amennyi a versenyautók engedélyeztetéséhez szükséges volt. Készült 230, illetve 270 lóerős variáns, de 1974-ben megérkezett a turbófeltöltős modell 350 lovas teljesítménnyel.
Az igazán brutális változat 1976-ban látott napvilágot, akkor a Lancia a versenyváltozatba egy V12-es, 480 lóerős blokkot épített. A Stratos tarolt a versenypályán. 1974-ben (a Fulviával közösen), 1975-ben és 1976-ban megnyerte a rali-világbajnokságot a Lanciának, de bajnok lett az autó az európai ralikrosszbajnokságban is.
1977-ben és 1978-ban az akkor először kiírt egyéni világbajnoki értékelést Sandro Munari, majd Markku Alén nyerte, természetesen Lancia Stratosszal.
