November 1-je és december 1-je között az állampolgárok jelzéseit várja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság arról, hol tartanák szükségesnek a sebességméréseket.
Egyedné Novodonszki Éva, a főkapitányság szóvivője elmondta: a közlekedésbiztonsági program célja, hogy az állampolgárok bevonásával és hatékony közreműködésével döntsenek a sebességmérő helyszínekről. Arra kíváncsiak, hogy a lakosok véleménye szerint mely útszakaszok és milyen időpontokban veszélyesek, illetve hol tartanának szükségesnek sebességméréseket.
Hozzátette: a szakmailag is legjobb javaslatot tevők közül kisorsolt nyertes december 6-án, Mikulás napján részt vehet az általa javasolt helyszínen tartott traffipax-akcióban. A rendőrség tapasztalatai szerint a megyében a balesetek és sebességtúllépés szempontjából a legveszélyesebb útszakasz a 3-as számú főút Miskolc és országhatár közötti szakasza, valamint fokozottan veszélyesek a lakott területeken belül átvezető főutak.
Magyarországon a legelterjedtebb közlekedési szabályszegés és a legfőbb baleseti ok a sebességtúllépés. Évek óta az összes személyi sérüléses közúti baleset mintegy 25-30 százaléka, a halálos kimenetelű baleseteknek pedig körülbelül 40 százaléka vezethető vissza a gyorshajtásra.
Legutóbb a Mezőtúri Rendőrkapitányság adott ki hasonló tartalmú felhívást, azt kérve a helyi lakosoktól: tegyenek javaslatot arra, hol működjön traffipax, illetve szerintük hol érvényesülhet a leghatékonyabban a sebességmérés visszatartó ereje.
Szakács László rendőrkapitány az MTI-nek azt mondta: a médiában és internetes fórumokon a traffipaxok működtetésével kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy a rendőrök elbújnak, nem megfelelő területen mérnek, ez a kontroll nem egyéb, mint pénzbehajtás. Az alezredes közlése szerint náluk az említett módszerek egyike sem „divat”.
Mint elmondta, a felhívásban arra buzdítják a Mezőtúron élőket, hogy vezényeljék ők a helyi kapitányság traffipaxát. Ehhez támpontként a kapitányság által balesetveszélyesnek ítélt útszakaszok felsorolását is mellékelték.
Forrás: MTI