A veteranpark.hu közösségi oldal a Központi Statisztikai Hivatallal együttműködve körképet készített a magyarországi veteránjármű-parkról. A statisztikában azok az autók és motorok szerepelnek, melyek forgalomba helyezése 1980-ban vagy azt megelőzően történt, és 2010. június 30-án érvényes műszaki vizsgával rendelkeztek.
„Veterán korú autóból közel 70 ezer, míg motorból valamivel több mint 20 ezer van forgalomban, de a tényleges veteránjármű-park ennél jóval nagyobb lehet, hiszen nagyon sok a forgalomból kivont, felújításra váró oldtimer” – mondta a VeteránPark képviseletében Kolma Kornél.
A legidősebb működőképes autó egyébként egy 1898-as gyártású Panhard Levassor. Az autóipart számos újítással – például tengelykapcsoló – megreformáló gyártó a 10 legidősebb forgalomban lévő autó listájának második és harmadik helyén is szerepel. Ezen kívül a De Dion, a Fiat, a Rauch and Lang, a Ford, a Citroën, valamint a Salmson képviselteti még magát a top 10-ben. A veterán korú motorok az autókhoz képest már „fiataloknak” tekinthetők, hiszen a 10-es toplista élén egy 1927-es Indian Scout szerepel, míg a sort egy 1930-as gyártású Harley-Davidson zárja.
A veterán korú autók körében a mennyiségi csatát a Lada 2101-es modellje nyerte, ebből a típusból több mint 10 ezer gördül a magyar utakon – nagy részük feltehetően még napi használatban van. A legnagyobb darabszámú forgalomban lévő veterán korú autók top 10-es listájában javarészt keleti márkák találhatóak, ez alól csak a Volkswagen két modellje, a Golf, illetve az 1300-as bogár a kivétel.
A veterán motorok tekintetében a mennyiségi versenyt az MZ nyerte, de a 10 legnagyobb darabszámú motor listájára több Pannónia típusú oldtimer és a Danuvia 125 is felküzdötte magát.
Mindezek mellett viszonylag sok az egypéldányos – tehát a gyűjtők számára komoly értéket képviselő – veterán autó és motor. Ha a konkrét típusok esetében a különböző évjáratokat külön számítjuk, akkor a 90 ezres veteránpark 3,5 százaléka, vagyis mintegy 3000 darab tekinthető igazi unikumnak.
Top 10 legidősebb forgalomban lévő veterán korú autó:
1. Panhard Levassor (1898)
2. Panhard Levassor (1899)
3. Panhard Levassor (1900)
4. De Dion Bouton (1902)
5. Fiat Wiener Dolomit C3 (1910)
6. Rauch and Lang 2 Axle Rigid Body Saloon (1914)
7. Ford T-modell (1917)
8. Citroën C2 (1922)
9. Citroën Torpedo II (1922)
10. Salmson Val 3 (1923)
Top 10 legidősebb forgalomban lévő veterán korú motor:
1. Indian Scout (1927)
2. D-Rad R-06 (1928)
3. Harley-Davidson JD (1928)
4. Indian 101 Scout (1928)
5. NSU 501 T (1928)
6. BMW R16 (1929)
7. Indian (1929)
8. Harley-Davidson 30 (1930)
9. NSU 501 TS (1930)
10. MÉRAY JAP-350 (1931)
Top 10 legnagyobb darabszámú forgalomban lévő veterán korú autó:
1. Lada 2101 (11896)
2. Volkswagen Golf (4280)
3. Trabant 601 (5959)
4. Wartburg 353 (3173)
5. Lada 2103 (2739)
6. Volkswagen 1300 (2710)
7. Skoda 105 (2118)
8. Polski Fiat 126P (1944)
9. Skoda 120 (1158)
10. Skoda S100 (1113)
Top 10 legnagyobb darabszámú forgalomban lévő veterán korú motor:
1. MZ TS 125 (1884)
2. MZ TS 250 (1782)
3. Pannónia T5 (1547)
4. Jawa 250 (1056)
5. Pannónia P10 (739)
6. MZ TS 125/1 (650)
7. MZ ES 250/2 (591)
8. Jawa 350 (479)
9. Danuvia 125 (478)
10. Pannónia P12 (336)
Forrás: VeteránPark, KSH, a fotók illusztrációk, nem az érintett magyarországi járművet mutatják