A Bentley vezérigazgatója állítólag szabadidő-autóval akarja szélesíteni a márka kínálatát. Wolfgang Duerheimer a Porsche fejlesztési vezetőjeként felügyelte a sport-autógyártó benyomulását az SUV-k piacára 2002-ben, most ugyanezt tenné a brit márkánál is. Úgy hírlik, már be is mutatta a terveit a Volkswagen-konszern vezetőinek – számol be az Automotive News.

A Porsche már jobban függ a Cayenne-től
A Porsche már jobban függ a Cayenne-től

A Porsche már jobban függ a Cayenne-től

A Porsche már jobban függ a Cayenne-től


Könnyedén elképzelhető, hogy jóváhagyják a programot, hiszen a német konszern csúcskínálatában nincs ilyen modell, a Lamborghini és a Bugatti nem gyárt ilyet. A Bentleynek pedig mindenképpen növelnie kell eladásait, hogy kivegye részét a nagyszabású tervből, amely szerint 2018-ra a VW AG lesz a világ első számú autógyártója.

„A hagyományos felfogású márkák előtt – mint a Bentley is, amely nagy, fényűző szedánokat gyárt – nyitva áll a terjeszkedés lehetősége” – mondja Michael Tyndall, a Barclays Capital londoni elemzője, hozzátéve, hogy a Bentley képes lehet drága szabadidő-autókat eladni.   

A Porsche, amely 911-es sportkocsijának köszönheti hírnevét, napjainkra már nem ettől az egy modelltől függ, az eladások felét már a Cayenne szabadidő-autó adja. 2013-ban pedig érkezik a Cajun, egy kisebb terepjáró.

Míg a Cayenne induló ára 58 000 euró, a Mercedes GL pedig 75 000 euróba kerül, Tyndall szerint a Bentley akár 120 000 euróra (32 millió forint) is árazhatja a járművet, lenne rá kereslet.

Brunei szultánjának már van

Brunei szultánjának már van

Brunei szultánjának már van


2005-ben még 298 ezer ilyen jármű kelt el világszerte, míg tavaly már 417 ezer, 2015-re pedig 480 ezernél is többet jósolnak. Tehát a szabadidő-autók piaca rohamosan bővül. Ráadásul pont azokban az országokban, az USA-ban, Kínában, Nagy-Britanniában, amelyek a Bentley legnagyobb piacai.

Várhatóan a Bentley továbbra is erőteljesen használná a kézi gyártást, de nagyobb fokú automatizálás mellett, hiszen ez az autó olcsóbb lenne, mint a Bentley jelenlegi modelljei és nagyobb darabszámban is fogyna. A jármű fejlesztése nem kerülne drasztikus összegekbe, hiszen a VW-csoporton belül az említett Porsche-modell mellett ott a VW Touareg és az Audi Q7 is, amelyektől rengeteg tapasztalatot átemelhetnek. A Bentley SUV elkészítéséhez azonban így is legalább három év kell.

Nem most készítene először szabadidő-autót a Bentley. Még 1994-ben Brunei szultánja rendelt ilyen modellt a brit márkától, akik Range Rover-alapra el is készítették a luxusjárműveket. A Dominator néven futó járgányból hat készült a szultánnak. A Bentleynél állítólag nem szerénykedtek a végösszeg tekintetében, darabonként 3 millió fontért, azaz mai áron 900 millió forintért szállították a kocsikat.