Nem ismerjük pontosan a Nissan Juke-vásárlók nemi összetételét, de sanszos, hogy a nők vannak túlsúlyban. Talán ezen szeretne változtatni a Nissan azzal, hogy az utóbbi időben a modellben lakozó sportosságot hangsúlyozza.
Nemrég mutatkozott be a Juker-R tanulmány, amelynél kevés izgalmasabb crossover született, hiszen a Nissan GT-R technikáját bújtatták a Juke kasztnijába. A héten kezdődő Tokiói Autószalonon mutatkozik be a Juke Nismo Concept.
Ezúttal a japán gyár verseny- és tuningrészlege mutatja meg, hogy is képzel el egy tesztoszteronnal dúsított Juke-ot. A szabadidő-autó laposabb, szélesebb, ugyanakkor könnyebb. Nemcsak jól néznek ki az új elemek, de aerodinamikailag is hatékonyak.
Spoilerrel kiegészített lökhárító kerül előre, míg hátul diffúzort alkalmaznak a leszorítóerő növelésére. Szélesebbek a sárvédők és újak a küszöbspoilerek, ahogy a hátsó ajtóra szerelt szárny is. A gyorsabb kanyarvételt segíti a 19 colos kerékgarnitúra és a feszesebbre hangolt futómű is. Kell is ez, hiszen a Nissan közlése szerint a Juke 1,6-os turbómotorja a tanulmányban erősebb, mint széria testvéreinél.
Az utastérbe bőrborítású sportülések kerültek, de a kormánykerék, a pedálok, a váltógomb, a középkonzol is átalakult.
Egyelőre ugyan tanulmányként jegyzik az autót, de egyik kiegészítő sem tűnik túlzottan hivalkodónak ahhoz, hogy feltűnjön a Nismo jövő évi katalógusában. Minden valószínűség szerint hamarosan sportosabbá tehető a Juke.