2014-ben mutatkozik be a BMW i8, a bajor gyártó új sportkocsija. Tanulmányautóként már láthattuk négyszemélyes kupéként és kétszemélyes roadsterként. Ezek és a tesztelés során készült kémfotók alapján már sejthető, hogyan nézhet majd ki a járgány.
Van, aki azonban nem elégedett meg ennyivel. Sonny Lim, a BMW Designworks korábbi vezető tervezője jelenlegi csapatával megrajzolta, milyennek képzelik ők a sorozatgyártású változatot. Nagyjából a két említett gyári modell összegyúrása valósult meg, azaz a roadster rövidebb tengelytávolságát kombinálták zárt karosszériával.
Várhatóan a tanulmányokban alkalmazott technika kerül a szériamodellbe is. A koncepcióban első kerekeket 131 lóerős villanymotor hajtja, míg a hátsókat 223 LE-s háromhengeres, turbós benzines pörgeti. A két motort az úgynevezett energiaalagút köti össze, ebben kapott helyet a két óra alatt feltölthető lítiumion akkumulátor. Csak a villanymotor használatával 30 kilométert tehet meg az autó, ennek köszönhetően a szabvány szerint mindössze 3 liter azt átlagfogyasztása.
Mindkét motort együtt, vagyis az autót négykerék-hajtásúként használva 354 LE és 550 Nm nyomaték gyorsítja a kocsit. Ezzel 5 másodperc alatt képes elérni a 100 km/órás sebességet, a végsebessége pedig 250 km/óra elektronikus korlátozás mellett.