2007-es piacra lépése óta sikert sikerre halmoz a Nissan Qashqai, de két év múlva átadja helyét az új generációnak. A brit Autoexpress megrajzolta, milyennek képzeljük a következő Qashqait, amely elsősorban a minőségben akar előrelépni, hogy a Škoda Yeti, Peugeot 3008 mellett az Audi Q3, BMW X1 modellektől is csábíthasson el vevőket.

Ilyen lehet az új Nissan Qashqai 1
Ilyen lehet az új Nissan Qashqai 7


„A méretek nagyjából rögzítettek, úgyhogy kénytelenek vagyunk a részletekben különbözővé tenni az új modellt” – mondta Andy Palmer, a Nissan ügyvezető alelnöke a lapnak. Ennek fényében a mostani modellhez hasonlóan 4330 milliméteres hosszúságra lehet számítani, így az utastér és a csomagtartó méretében sem valószínű nagy előrelépés.

Az autó külső formáját a Hi-Cross tanulmány jegyei alakítják majd, amely ugyan elsősorban a jövőre érkező X-Trailt harangozza be, de egy család lévén lesznek közös vonások.

A koncepción látott ív, amely a motorháztetőről indult és végigfutott a jármű oldalán, az egyik azonosító jegy lehet, ugyanakkor a keskeny fényszórók és az azokat összekötő hűtőmaszk is visszaköszönhet. A brit lap szerint méretre visszafogott, de krómmal díszítőelemmé alakított tetősín és méretes spoiler díszíti majd a Qashqait.

Nem is a külső megrajzolása okozza a legtöbb feladatot a tervezőknek, hanem az utastér azonos szintre emelése. „Mindenki szereti a Qashqai külsejét, de a minőségérzetet lerontja belső. Ahelyett, hogy az új autót (csak) a német minőségre juttatnánk, szeretnénk felülmúlni őket” – mondta Palmer, aki hozzátette, hogy a Nissannak van egy saját skálája, amelyen az autók általános minőségét és összeszerelést értékeli, és a Qashqai lesz az első modell, amely eléri a hatost.

A műszaki tartalomról tudni, hogy továbbra is készül majd első- és összkerékhajtású változat is. A takarékosság jegyében az 1,6-os benzines helyét 1,2 literes turbós veszi át. Dízel oldalon az 1,6 literes motor lesz az általános, amely a jelenleginél erősebb és takarékosabb kivitelben is elérhetővé válik.

2014-ben indul az új Nissan Qashqai forgalmazása, a sorozatgyártású autót valószínűleg jövő márciusban, a Genfi Autószalonon leplezik majd le.