Az AMG soha nem gyártott lassú kocsikat, de Mercedes-Benz sportrészlegének modelljei között is vannak igazán különlegesek, a Black Series modellek. Korábban készült az SLK-ból, a CLK-ból, az SL-ből, majd legutóbb a C Coupéból, most itt a legújabb: az SLS AMG Black Series.

Alapját a német gyártó leggyorsabb modellje, az AMG első önálló autója az SLS AMG adja. Motorja ugyanúgy 6,2 literes, de a teljesítménye 631 lóerő, míg a normál modell 571 lóerőt produkál. A V8-as szívómotor maximális nyomatéka 650-ről 634 newtonméterre csökkent. A nagyobb teljesítmény az új szívórendszernek és vezérműtengelyeknek, a továbbfejlesztett olaj és vízhűtésnek, valamint a 8000-rig elengedett maximális fordulatszámnak köszönhető.  

Keménykedik a Mercedes SLS 1
Keménykedik a Mercedes SLS 33 Miközben a teljesítmény fokozódott az autó tömege csökkent. 70 kilóval nyom kevesebbet, mint normál testvérei, a súlya 1550 kiló. Ehhez olyan elemek segítik, mint a titán kipufogó, amely 13 kiloval könnyebb, mint az eredeti elem, így csupán 17 kilót nyom. Azzal, hogy  a hagyományos akkumulátor helyett lítium-ionos kerül a kocsiba 8 kilót spóroltak, az új ülésekkel 15, a multimédiás fedélzeti szórakoztató rendszer elhagyásával 6 kilóval vált könnyebbé az SLS, de a karbonból készült motorháztető sem egyszerű darab.

Mindez persze dinamikára is átváltható, hiszen a Black Series 0,2 másodperccel hamarabb 3,6 másodperc alatt képes elérni a 100 km/órás tempót, a végsebessége viszont „csak” 315 km/óra (317 az SLS-é). Ami persze nem lekicsinylendő tekintve, hogy az autó számos kiegészítő spoilerrel gazdagodott, amelyek versenypályán, kanyarokban segítenek, de a végsebességet rontják.
Keménykedik a Mercedes SLS 34
A Black Series sokkal inkább hat versenyautónak, mint hagyományos közlekedési eszköznek, köszönhetően új orrspoilerének, diffuzorának, egyedi sárvédőinek,masszív küszöbeinek és termetes – állítható – hátsó szárnyának. A Black Series elöl 20, hátul 24 milliméterrel szélesebb nyomtávon támaszkodik, lassításáról karbon-kerámia féktárcsák gondoskodnak, további különlegessége az elektronikus vezérlésű önzáró differenciálmű, és a karbon kardántengely. Az adaptív sportfutómű és a rajtautomatika szintén szerepel az autóban.  

Egyelőre az autó ára nem ismert, de vélhetően 70-80 millió forintért kínálják majd. Ez már az SLS hetedik változata. 2009-ben bemutatott kupé és roadster normál kivitele (571 LE) mellett kérhető GT változatban (591 LE) a két karosszériával, ott az ügyfeleknek szánt GT3 versenyautó (556 LE) és már kapható villanyautóként is, 740 lóerővel, 120 millióért.