Akinek nincs gyereke, el sem tudja képzelni, milyen elemi pusztításra képes néhány apróság egy autó utasterében. Velük született kíváncsiságuk révén megtalálják minden kárpit leggyengébb öltését, a legrejtettebb zugokba is képesek teával sűrített kekszmorzsákat gyömöszölni, hogy a rázós utakon felkavarodott apró gyomrok tartalmáról ne is beszéljünk…
Variáció egy témára: a Hyundai brit csapata tavaly tavasszal páviánok elé vetett egy autót. Túlélte.
Erre az igénybevételre a legtöbb gyártó felkészíti típusait, és ellenőrzik is teljesítményüket, ám legtöbbjük botor módon erről elfelejti tájékoztatni a sajtót. Jó pár hónapja a Hyundai brit kommunikátorai számoltak be arról, milyen kiválóan állta i30-asuk egy szafaripark rettegett páviáncsapatának támadását, most pedig a Fordnak jutott eszébe, hogy egy szülő számára sok egyéb szempontnál fontosabb lehet a kárpitok tisztíthatósága, a burkolatok kopásállósága, a műanyagok színtartósága.
A laboratóriumban végzett tesztek során sárral, zsírral kenték be a szöveteket és bőröket, tejbe és szénsavas folyadékba áztatták a fedélzeti anyagokat, tépőzárral és tüskés fémgolyókkal kínozták a kárpitokat. Mínusz harminc fokra dermesztett műanyag elemekhez vágtak hozzá focilabdánál tízszer nehezebb gumigolyókat, fémtűkkel karistolták a plasztikokat, hatvanezerszer csiszatoltak szövetfelületeket.
Az eredmények megnyugtatóak voltak, de senki ne feledje: sem egy mechanikus nyúzórobot, sem annak felnőtt tervezője nem rendelkezik egy gyermek találékonyságával, ha értéktárgyak véletlen, ám módszeres megsemmisítése a feladat.
