A Mini jópofa, a Beetle megjárja, na de a Fiat 500, az aztán telitalálat! Logikus volna receptjét más kategóriákban is alkalmazni – mondjuk a Fiat Punto sikkes-különc féltestvéreként.
Az ötlet lehet, hogy Torinóban is megfordult a fejekben, de a megvalósításra csak egy bizonyos David Obendorfernek volt energiája. A régi modellek aktualizálásának a mestere jó érzékkel a Fiat 127-eshez nyúlt: a kisautó, amelyet 1972-ben lehengerlő fölénnyel választottak meg az Év Autójának, ideális alany volna a retrósításhoz.
Az elkészült terv első pillantásra mintha szolgaian másolná az eredetit. Minden fő vonal stimmel, a nyílászárók úgy és onnan nyílnak, mint negyven éve. Csak a közvetlen összevetés nyomán derülnek ki a finom különbségek: az észrevétlenül megvastagított tetőoszlopok, a még erősebben döntött hátsó szélvédő, a magasra húzott hűtőmaszk. Egyedül a dupla fényszóró tűnik fel azonnal: ez éppúgy kötődik a 127-es lámpastruktúrájához, mint a Fiat-Chrysler csoport legújabb szerzeményének, a Cherokee-nak az ellentmondásos reflektoraihoz.
Külön hajtásláncot nem álmodott az autónak Obendorfer, hiszen pont az volna a lényeg, hogy a meglévő alapanyagból építkezzen a gyár. Ha tehát valamilyen csoda folytán a Fiat nem csak meglátná a fantáziát az ötletben, de forrásokat is találna a megvalósítására, pont azokat a modelleket támadhatná meg vele, amelyeket a cikk elején említettünk
