A versenypályára szánt Z/28 fejlesztői annak idején komolyan vették a szerepkört: 1967-ben sem automata váltó, sem klímaberendezés nem szerepelt a modell árlistáján. Ehhez a mai tervezők is igyekeztek tartani magukat: légkondi csak felárért, automata váltó úgy sem rendelhető az autóhoz – ha valaki ezekre vágyna, megveheti a frissen megújult, alaphelyzetében is 323 lóerős Camaro SS modellt. 

Camaro Z/28: Véletlenül tévedt az utcára 1
Camaro Z/28: Véletlenül tévedt az utcára 21
Ha az alapverzió 323 lovas, mennyit tudhat a csúcsverzió? Nos, ezt egész pontosan nem árulják el. Az eddigi topmodell, a ZL1 kompresszoros 6.2 V8-asa 580 lóerőre képes. A Z/28 az előző generációs Corvette kézzel összeszerelt 7.0 V8 blokkját kapja, amely „legalább 500 lóerőre és 637 Nm-re képes” – azaz papíron valószínűleg gyengébb, mint a ZL1. 
Hogy akkor mire a nagy felhajtás? Leginkább a futóműre, a fékekre, és a súlycsökkentésre. A Z/28 jó 150 kilóval könnyebb az izomautónál: kidobták a defektjavítót, a hangszigetelést, a ködfényt, és vékonyabb ablaküvegeket használtak; még a rádiótól is megszabadultak volna, de egy hangszórónak úgyis maradnia kellett a biztonsági öv csipogója miatt, úgyhogy hagyták. 
Camaro Z/28: Véletlenül tévedt az utcára 22
Ami a többit illeti, a sport-Camaro minden irányban állítható lengéscsillapítókkal szerelt, egyedi hangolású futóműve 1,05 g oldalgyorsulásra képes, a fékek karbon-kerámia darabok (1,5 g lassítóképesség). 
Emellett részlegesen önzáró differenciálmű, versenyhűtő, valamint a hangtompítót gyorsítás során kiiktató csappantyú gondoskodik a pályaszintű élményről. Azonos versenypályán mérve a Z/28 sokkal gyorsabb a ZL1-nél – a lelkesen emlegetett, három másodperccel jobb köridő az abszolút értékek hiányában semmit nem mond, de jól hangzik.