A BMW még tavaly tavasszal, Kínában mutatta be a BMW i8 Spyder koncepciójárművet. Bár látványos és kívánatos volt, mint minden drága kabrió, megvalósulásának útjában az átlagosnál is több akadály állt: nem lett volna elég megerősíteni az autó szénszálas karosszériáját, a tanulmány ugyanis rövidebb, mint a kupé, és tengelytávját is megkurtították , így kaptak valódi, kétszemélyes roadstert (a BMW i8 2+2 üléses)
A Bimmer Post nevű márkafórum tagjai úgy tudják, a héten mégis rábólintottak Münchenben a nyitott luxus-ökoautóra, és várhatóan az eredetihez közeli formában megvalósítják azt, akár két éven belül. A döntés alighanem annak tudható be, hogy kifejezetten jól fogynak a márka elektromos modelljei: a jövő év derekán piacra kerülő i8-asból már a teljes 2014-es kontingens előre elkelt.
Az összkerékhajtású BMW i8 hajtáslánca egy 231 lóerős, másfél literes, háromhengeres turbómotorból, valamint egy 131 lóerős villanymotorból áll (forgatónyomatékuk 320, illetve 250 Nm). Ezzel a konfigurációval az i8 összteljesítménye (362 LE, 570 Nm) már tekintélyesnek mondható, az pedig egyenesen elképesztő, hogy a 4,4 másodperces gyorsulás mellé 2,5 literes átlagfogyasztás társul.
A mindössze másfél tonnás autó egyébként akár 35 kilométert képes tisztán elektromos üzemben haladni, teljes hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert.