Az ofidiofóbia, azaz a kígyóktól való rettegés egyes tanulmányok szerint nem tanult, hanem génjeinkbe kódolt félelem, amely ráadásul igen erős: a Gallup 2001-es (észak-amerikai) felmérése szerint a férfiak és a nők körében egyaránt magasan vezette a fóbiák listáját. 

Mit csinálnál, ha taxiba huppanva egy háromméteres kígyóval találnád szembe magadat?
Meghalnék
75% (3)
Agyonverném a taxist, a kígyóbűvölőt, mindenkit, aki él és mozog.
25% (1)
Nincs para, szeretem a kígyókat
0% ()
Tetszik az ötlet, megcsinálom az anyósommal
0% ()
Pontosan ezért volt elképesztő szemétség a New York-i humorista Jimmy Faillától, hogy egy bekamerázott taxi első ülésén elrejtett egy kígyóbűvölőt, aki, miután az egykor taxisként dolgozó mókamester felvette aktuális utasát, kiengedte zsákjából háromméteres albínó tigrispitonját. 
A reakciók hevesek és nyomdafestéket nem tűrőek voltak, személy szerint én ennél ezerszer rosszabbul reagáltam volna, már amennyiben a szívrohamba torkolló rémültkislány-sikoltás rossznak számít. 
A fóbia nem játék, ezért csak az nézze meg a filmet, akinek nincs baja azzal, hogy bezárt helyen együtt legyen egy fél mázsás óriáskígyóval. A többiektől, beleértve magamat is, elnézést kérek.
A kígyótól való félelemnek (mint általában minden fóbiának) egyébként a racionalitás sem tud határt szabni. Hiába van például köztünk és a kígyó között egy ultraerős, edzett üvegréteg, hiába tudjuk száz százalékos biztonsággal, hogy soha nem férhet hozzánk, ha elkezd tekeregni az ablaktörlőn, vége a férfias higgadtságnak…