A brit újságírókat nem lehet egykönnyen átejteni: elég volt a fotókon látható autó rendszámát lekérni az adatbázisból, és máris kiderült, hogy azt egy „fekete Bentley, ismeretlen modell” részére adta ki a hatóság. Innen már magyarázhat bárki, amit akar: a képen a hamarosan színre lépő Bentley SUV prototípusa látható.
Ha közelebbről megnézzük, egyértelmű persze, hogy nem lehet szó az ingolstadti márka gyermekéről: a hűtőmaszk két oldalán fekete lyukként tátonganak a légbeömlő nyílások, amelyek minden bizonnyal a két év múlva színre lépő modell csúcsváltozatának erőforrását, a 6.0 W12-es behemótot hivatottak óvni a túlhevüléstől.
Bármilyen stílustörőnek hangzik, akár dízelmotorral is készülhet majd a Bentley, bár a 2017-re ígért, hálózatról tölthető hibridnek nagyobb piaca és jobb elfogadottsága lehetne.
A Bentley pontos áráról, sőt, még a nevéről sincsenek információk, ennek ellenére a gyár ügyfelei állítólag már több mint kétezer darabot lekötöttek az autóból, pusztán a létezésére és egy alig valamit eláruló rajzra alapozva. Nem valószínű, hogy idén ősszel közelebb kerülünk a megoldáshoz; vélhetően 2015 elején rántják csak le a leplet a hatalmas sport-luxusterepjáróról.