A 45 éves Vo Kuót egy rutin közúti ellenőrzés során állították le Hszientao városában, és a rendőrök nem hittek a szemüknek: a férfi mindkét karja tőből hiányzott, mégis ő vezette az autót – elmondása szerint immár 160 ezer kilométeren át.
Vo Kuo hétévesen veszítette el karjait, amikor egy sarlóval átvágott egy nagyfeszültségű vezetéket. Később megtanult kar nélkül élni: lábával most arcot és fogat, lábával írni és még varrni is megtanult. Megházasodott, fia egyetemre jár, ő maga pedig zöldségesként dolgozik, és igen: mindennap autójával szállítja a terményt a piacról a boltba, illetve a vevőknek.
„Egy barátom egy hét alatt megtanított vezetni. A bal lábammal kormányozok, a jobbal pedig kezelem a pedálokat – természetesen automata a kocsim. Jogosítványt azonban nem kaphattam.” – mondta a férfi, akinek a rendőrség a helyszínen elkobozta a járművét, mert szerintük életveszélyes, amit művel.
„Tiszteletre méltó, amit az úr elért, ám túlságosan veszélyes, amit csinál. Amint felvesz egy sofőrt, visszaadjuk az autóját.” – mondta a helyi rendőrség szóvivője.