Először volt a négyhengeres Drive-E, amely a soros öt- és hathengeres motorokat váltotta ki. Ha ez nem lett volna eléggé szentségtörő, most újabb merényletre készül hívei ellen a Volvo: két éven belül bevezetik másfél literes, háromhengeres benzinmotorjaikat. 

a videó a hirdetés után indul
Nincs persze ebben semmi meglepő, hiszen a Fordtól a BMW-ig mindenki ezt az utat járja be manapság. Teljesítményadatok még nincsenek, ám annak fényében, hogy a kétliteres, négyhengeres blokkból kompresszor és turbó segítségével több mint 300 lóerőt hoz ki a gyár, nem kell attól félnünk, hogy erőtlen volna az apróság, különösen akkor nem, ha a tervek szerint hibrid komponensekkel egészítik ki. 
A Volvo tömegmotorjának szánt háromhengeres motorcsalád mellett egyéb újdonságokat is kilátásba helyezett a cég: a Polestar sportmodelleken is négyhengeresre váltanának, természetesen megőrizve vagy inkább feljavítva a jelenlegi S60 modell (képünkön) 350 lóerős teljesítményét. 
Háromhengeres motort fejleszt a Volvo 1
Háromhengeres motort fejleszt a Volvo 7
Hogy az 500 Nm-t meghaladó forgatónyomatékból mennyi marad a lökettérfogat kétharmadolása után, majd kiderül, de a kisebb tömeg valamelyest kompenzálni tudja az esetleges hiányt – különösen, mert nem csak a motor lesz kisebb a Polestar-kínálatban, hanem az autók is: a Volvo a nyár elején kiszivárgott információk alapján a V40 sportos átalakításában gondolkodik.