Annak fényében, hogy a jelenlegi, második generációs Kia Soul hobbiversenyautó képében mutatkozott be először, a Trail’ster majdhogynem konvencionálisnak tekinthető, végtére is azt a képességet hozza, amelyet a Soul formátuma ígér (még ha képtelen is beváltani.)
Megjelenését a hófehér és bronzmetál fényezés kettőse, az alumínium kartervédő betét, a különleges lámpatestek, valamint az eltolható vászontető határozzák meg. Utóbbi mostanában kötelező elemmé kezd válni a városi kisautók kategóriájában; az egykori Mazda 121 nagy gegje még most, negyed évszázaddal később sem veszített erejéből. És mivel szabadidőjárműről van szó, a tervezők meghagyták a tető-keresztléceket, ami különösen huncuttá teszi az autót.
Nem véletlenül operál a fényekkel a Trail’ster: a K900 csúcsszedánról ismerős lámpaszerkezetek a látványon túl erőteljes világítást is biztosítanak.
Az autó hajtáslánca érdekes darab: a 185 lóerős, 1,6 literes turbómotor régi ismerős; ám a hatfokozatú automata váltóban folytatódó hajtásláncba ezúttal egy villanymotort is bekapcsoltak, bár a kettő között nincs fizikai kapcsolat. Ez utóbbi a hátsó kerekeket hajtja induláskor, illetve rossz tapadású felületeken. Amikor nincs szükség 4WD-s funkcionalitásra, a villanymotor a fékenergia visszanyerésével csökkenti az üzemanyag-fogyasztást, illetve sem a tömeget nem növeli, sem a mechanikus veszteségeket nem fokozza a konfiguráció.
A Kia szerint egy ilyen elrendezésű hajtáslánc valós körülmények között akár 25-30 százalékkal csökkentheti a városi üzemanyag-fogyasztást, és 5-10 százalékkal az országúton is takarékosabb lehet, mint a hasonló teljesítményű, kétliteres motorral szerelt Kia Soul (Európában ezt nem forgalmazzák). A Trail’ster hibrid Li-Po akkumulátora a csomagtér padlója alatt rejtőzik. Nem elsődleges hajtásra termett, bár négy-öt kilométert elviszi az autót: kapacitása mindössze 1,2 kWh. A villanymotor 35 lóerős, ami együtt 220 lóerős rendszerteljesítményt eredményez. A kombinált forgatónyomaték 386 Nm.
