1945 decemberének legvégén, a hitlerei bukása utáni első karácsony után kezdődött a Volkswagen Bogár sorozatgyártása. Tehát épp 70 éve gördültek le az első példányok a wolfsburgi gyár futószalagjáról. A kocsit a náci rezsim eredetileg az alattvalók népautójának szánta és fel is építették a KdF-Wagen gyártására hivatott modern üzemet, az autógyár azonban haditermelésre állt át, amíg 1945 áprilisában az Egyesült Államok katonái meg nem szállták.
21 millió készült 2003 nyaráig
1945-ben mindössze néhány tucat autót gyártott az üzem, de a brit fennhatóság alatt működő gyár ezzel az 55 autóval is reményt adott a világégés utáni újrakezdéshez. A gyárat felügyelő brit haderő még abban az évben 20 000 autóra adott le megrendelést, főleg saját szervezetük működtetésére, kisebb részben a lakosság orvosi ellátásának biztosítására. A termelés a nyersanyaghiány miatt 1946-ben nemigen lépte át a havi 1000 darab Volkswagent.
Érdemes megemlíteni, hogy a farmotoros jármű alapkonstrukciója a magyar származású Barényi Béla nevéhez köthető, akit a biztonsági, összecsukló kormányoszlopról és a szintén életmentő, gyűrődőzónákkal körülvett, merev utasterű autó elvéről ismer a világ. Ferdinand Porsche Barényi terveit lenyúlva adta be 1934-ben a Birodalmi Közlekedési Minisztériumhoz egy népautó dokumentációját, amit a náci propagandagépezet el is nevezett KdF-kocsinak (Kraft durch Freude – Erő az öröm révén).
Nem hívták Bogárnak
Eredetileg a kocsit nem hívták bogárhátúnak illetve a Bogár megfelelőjének az adott nyelven, legyen az Käfer (német), Bug (USA-angol), Coccinelle (francia) és így tovább. Az autó neve egyszerűen Volkswagen Typ1, amit követett a Typ2 kisteherautó, ismertebb nevén a T1-es Transporter.
Egykor a New York Times szerzője nevezte galacsinhajtó bogárnak az autót, ami német eredetiben (Mistkäfer) trágyabogárnak hangzik. Bár a saját nyelvén az egész világ Bogárnak hívta, a gyári szóhasználatban sokáig tilos volt Bogarat emlegetni: a Volkswagen Typ1 beceneve csak az 1970-es évek elejétől jelent meg a reklámokban.