A múlt század húszas, harmincas éveiben az automobilizmus abszolút csúcsát képviselték ezek a közel 200 km/óra sebességre képes, mozgó ékszerek, ma viszont különleges esztétikumukért szereti őket mindenki. A Duesenberg a veteránrajongók legszebb és legfájdalmasabb álma – fájdalmas, hiszen az eleve csekély számban épített autókból (az ikonikussá vált J típusból 1929 és 1937 között nem egészen 500 darab készült, kevesebb, mint amit eredetileg egy évre terveztek) nagyon kevés maradt fenn. Mivel azonban volna fizetőképes kereslet az autó iránt, egy Eddie Paul nevű autóbolond elhatározta, hogy feltámasztja a márkát. 20 éve már épített egy Duesenberg J replikát, de amúgy is egész életét autók között töltötte: egyike volt Hollywood kedvelt autóépítő mestereinek, neki köszönhettük a Grease (Pomádé) autóit, a lángnyelvekkel borított Mercury 9CM-et és Travolta Ford De Luxe-át, de épített autót a korai Halálos iramban-filmekhez, az xXx-hez, és Stallone Cobrájához.
A filmes kocsikat villámgyorsan építették, és csak az számított, hogy a felszínen csillogjanak, itt viszont kerek egy évet kapott a márkanév tulajdonosától Eddie, hogy megépítse a működő prototípust. Ehhez – és minden bizonnyal a végleges autóhoz is – a General Motors egyik pick-up alvázát fogják felhasználni, ebbe pedig a Corvette-ekből ismerős 6.2 V8 LS3 blokkot építik be. Más szóval az autó nagy lesz és buta, de hisz ma már nem is az a cél, hogy a világ legkifinomultabb járművét építsék meg, a megbízhatóság és a gyári garancia ellenben jól jön. A Duesenberg J kabrió annak idején légies vonalvezetésű, ám rendkívül bonyolult szerkezetű, nehézkesen nyitható tetejéről volt hírhedt. Az eredeti tervrajzok már nem állnak rendelkezésre, így Eddie-nek fényképek alapján kell megépítenie a tetőszerkezetet, mégpedig úgy, hogy azt villanymotorral lehessen mozgatni. Szintén villanymotorok fogják emelni az ablakokat, de persze nyomógomb helyett hagyományos kurbli kerül az ajtókra. A modern audiorendszer a műszerfalpanel mögé rejtve, láthatatlanul teszi a dolgát.
