Átlagos helyszíni tudósításnak indult, ám egyszer csak odasétált egy férfi a riporterhez, és minden a feje tetejére állt. Los Angelesben hétfőn este szállt ki a rendőrség, a mentők és természetesen a híradók egy egyautós balesethez, amelyben a vezető távozott a helyszínről, hátrahagyva utasát, aki az ütközés pillanatában szörnyethalt. Később azonban kiderült, hogy az autót vezető férfi nem menekülni próbált, hanem segítséget hívott volna, és amikor látta, hogy megérkeztek a mentők, visszatért a helyszínre, és beszélgetni kezdett a riporterrel. „Ő volt a részegebb. Én nem akartam vezetni, de az unokatestvérem megállította az autópálya közepén a kocsit, kiszállt, és azt mondta, vezessek én. Ezután történt a baleset” – mondta élő adásban a férfi, gyakorlatilag elismerve felelősségét. Hamarosan az is kiderült azonban, hogy a José névre hallgató férfinak fogalma sem volt arról, milyen súlyos volt a baleset, és hogy unokatestvére, Juan nem élte túl az ütközést. Erről a rendőrség tájékoztatta őt, majd megszondáztatták és letartóztatták.
Élő adásban ismerte be a halálos balesetet
Utasa kényszerítette, hogy vezessen
Unokatestvérével kocsmázott, majd hazafelé átvette tőle a volánt, és szinte azonnal karambolozott egy férfi Los Angelesben. Televíziós kamerák előtt tett beismerő vallomást.
2016.02.24. szerda 06:00