Villanykompresszorral támad a legerősebb dízel SUV
Itt az Audi SQ7
Világelső technikai megoldásokkal és brutálisan erős dízelmotorral érkezik az új Q7 család első sportmodellje, az SQ7.
Unalmas számprezentációnak indult az Audi AG sajtótájékoztatója Ingolstadtban, ahol a vállalatcsoport 2015-ös évét értékelte a cégvezetés. Ám egy meglepetésmodellel az autós újságíróknak is vonzóbbá vált a program. Bemutatkozott az Audi SQ7. Míg az Audi szedán és kombi modelljeinek sportverziói hagyományosan nagy teljesítményű benzinmotort kapnak, a szabadidőjárműveknél a gyár már próbálkozott a műfaji adottságok miatt amúgy is stílusosabb és észszerűbb dízeltechnológiával. Az SQ5 326 vagy 340 lóerős 3.0 V6 dízelmotorja után most itt a következő gázolajos sportmodell: az SQ7 TDI nyolchengeres motorja a maga 435 lóerejével és 900 (!) Nm nyomatékával, amellyel a legerősebb dízel SUV a piacon. Új 4,0 V8-as dízelmotor kerül a kocsiba, amelynek szekvenciális dupla turbóját (kis és közepes terhelésen csak az egyik üzemel) világelső, elektromos hajtású kompresszor támogatja meg. A technológiával először az Audi RS5 TDI tanulmányautóban találkozhattunk, munkatársunk révén személyesen is. Alkalmazásával teljesen kiküszöbölhető a turbólyuk, a gázparancs után nem egészen 250 milliszekundum (azaz egynegyed másodperc) alatt felépül a szükséges nyomás, és elszabadul a kontrollált pokol: a nagy szabadidőjármű 4,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra. A dinamikát bizonyítandó, levetítettek a sajtótájékoztatón egy videót, amelyen az SQ7 egy Alpha jet vadászrepülő ellen gyorsult, és győzött. A veszteségmentes és csak szükség esetén üzemelő feltöltésnek, valamint az ezzel összefüggésben (most először) alkalmazott változó szelepemelési rendszernek köszönhetően átlagos üzemanyag-fogyasztás nem haladja meg a 7,4 litert – persze szabvány szerint. A turbófeltöltőit a hengersorok között hordó, ezért hely- és energiatakarékos, 90 fokos V8-as motorhoz nyolcfokozatú tiptronic sebességváltó csatlakozik, gyors váltásokkal és egyenletes sebességű haladásnál aktiválódó vitorlázó funkcióval. A fentiek után nem meglepő, hogy az SQ7 széria légrugós felfüggesztése is adaptív, de nem a szokásos módon: vezérlését hálózatba kötötték az autó egyéb rendszereivel, így három további futómű-specifikus funkció is megvalósult: ezek a sportos hangolású aktív differenciálmű, az elektromechanikus, aktív kanyarstabilizátor és az összkerékkormányzás. Az elektromechanikus stabilizátor egy bonyolult bolygóműre kötött villanymotor segítségével megfelelő mértékű és irányú nyomatékot fejt ki a terepen szétkapcsoló, majd aszfalton ismét aktiválódó stabilizátorrúdra, így gyakorlatilag oldaldőlés nélkül kanyarodhatunk. A megoldás gyorsabb, kevésbé igényel karbantartást, mint a hasonló, hidraulikus rendszerek. A különleges elektromos rendszerekhez (turbó, kanyarstabilizátor) nem kevésbé egyedülálló energiaforrás szükségeltetik: az általánosan elterjedt 12 voltos rendszeren felül az SQ7 egy különálló, 48 voltos fedélzeti hálózatot is kapott. Ez utóbbi szükség esetén (egy konverteren keresztül) a fedélzeti fogyasztókat is ellátja, ami tehermentesíti a 12 voltos indítóakkut, és azáltal a motor generátorát, ami további fogyasztáscsökkentést eredményez. Formailag finom, de markáns különbségek választják el a csúcsmodellt az alapkiadású Q7-esektől: új a hűtőmaszk, megváltozott a lökhárító, és oldalt is találunk légbevezető nyílásokat. A felszereltség és a kidolgozás terén a létező legmagasabb szintre készülhetünk a kényelmi, biztonsági és vezetőtámogató rendszerek terén. Az opciós listán jobbára csak olyan, valóban extravagáns tételekkel találkozunk, mint a karbon-kerámia fékrendszer vagy a fedélzeti rendszerek távvezérlésére is alkalmas okostelefonos alkalmazáscsomag. Az SQ7 még nem rendelkezik típusbizonyítvánnyal, így hivatalosan még nem vásárolható meg, ára azonban már van: Németországban kevés híján 90 ezer eurót (27,8 millió forint) kérnek el érte, miközben a dízel hibrid Q7 e-tron quattro 80 ezerbe kerül.