A parkolási rendelet módosítása a várakozási díj utólagos igazolásával kapcsolatos pontosítást tartalmaz, amely szerint a gépkocsijával parkoló mentesül a törvényben meghatározott egyórai várakozási díj és pótdíj megfizetése alól, ha az ellenőrzés időpontja és a mobiltelefonos parkolási díjfizetés érvényességének kezdő időpontja között nem telt el öt percnél hosszabb idő, és a várakozási díjfizetést a parkolásüzemeltető ügyfélszolgálati irodáján utólag igazolja – áll az elfogadott előterjesztésben. A rendelet módosítását a hatálybalépését követő fél éven belül – a fővárosi parkolásüzemeltetők bevonásával, azok tapasztalatai alapján – felülvizsgálják, és arról ismét tárgyal majd a Fővárosi Közgyűlés. A türelmi idő eltörlésére vonatkozó módosítás áprilisban lépett volna hatályba. Az előterjesztést 22 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés.
Visszakerült az ötperces türelmi idő a parkolási rendeletbe
Ahogyan arra a múlt heti bejelentés után számítani lehetett, visszakerült a parkolási rendeletbe a korábban törölt ötperces türelmi idő a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében.
2016.03.30. szerda 13:25