Minden az arányokról szól. Az S-osztály, hiába hatalmas és tágas, demokratikusan osztja meg a rendelkezésre álló belteret az első és hátsó utasok között. A modell nyújtott tengelytávú kiadása megoldja ezt a problémát, ám jóval hosszabb, és valamivel költségesebb is, szóval kompromisszumos megoldás.
Ha már kompromisszum, akkor legyen olyan, ami az autó tulajdonosának kedvez, gondolja a kínai piac, és rakásra rendeli meg az autógyártóktól a zászlóshajó alatti modellekből készített, nyújtott tengelytávú változatokat. A főnöknek így bőven jut hely, a sofőr meg érje be azzal, ami van – na nem, mintha az új generációs E-osztály akár nagy testvéréhez viszonyítva fapadosnak volna mondható. A nyújtott E-osztály pontosan 14 centivel több helyet kínál a két tengely között. Azt gondolnánk, ez mind a hátsó lábteret gyarapítja, de nem, a direktor úr térdének csupán 137 extra milliméter jut, a maradékot minden bizonnyal az ülés módosított elhelyezése viszi el. A hosszabbított limuzin természetesen a szériához rendelhető összes biztonsági és kényelmi extrát felvonultatja, de gyanús, hogy főleg az olyan tételeknek lesz keletje, mint a 64 színárnyalatban variálható beltéri világítás.a videó a hirdetés után indul
Mercedes-Benz E-osztály LWB - nyújtott tengelytávú E-osztály, Kína
0 seconds of 2 minutes, 38 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9