Európába érkeztek a Honda legújabb nullemissziós járművének, a Clarity Fuel Cellnek első példányai.  Az összesen hat Clarity Fuel Cellt a HyFIVE program keretében adták át a londoni és koppenhágai tulajdonosoknak.

A Honda üzemanyagcellás autója az első olyan, aminek teljes hajtáslánca elfért a hagyományos méretű motortérben, így teljes értékű helyet kínálhat öt utas számára és a csomagtartó mérete is nőhetett. Az amerikai mérési szabványok alapján a típus akár 589 kilométert is megtehet egyetlen töltéssel, ami igencsak jó érték egy emissziómentesen közlekedő járműtől.

Európába jött a Honda üzemanyagcellás autója 1

„A Honda mindig élenjárt az üzemanyagcellás járművek fejlesztésében, immáron harmincévnyi tapasztalat áll mögöttünk. A Clarity Fuel Cell európai érkezése és a Honda szerepvállalása a HyFIVE projektben jelentős lépés az üzemanyagcellás technika piaci bevezetésében” – nyilatkozta Thomas Brachmann, a Honda kutatási és fejlesztési központjának fő projektvezetője. A Honda egyik nagy terve, hogy 2030-ban már a modellválaszték kétharmadát elektromos hajtású járművek tegyék ki.

A HyFIVE program egyébként ezt a hajtásláncot népszerűsíti és segíti, hogy az ehhez szükséges infrastruktúra is kiépülhessen. Hidrogéntöltő-állomások létesítését szorgalmazza és segíti az ilyen technikájú autók elterjedését.

Bestcars