320 km/óra sebesség felett a légrugózás megbolondult, az első kerekeket hajtó villanymotor pedig túlmelegedett – ezek voltak a Lucid Air elektromos luxusszedán tavaszi végsebességtesztjének a tanúságai. Akkor elektronikus korlátozást építettek be az autóba, ami 350-nél leszabályozta a hajtást, illetve egy fékezőernyőt is felszereltek az autóra – hiszen a mérnököknek előzmények híján fogalmuk sem lehetett, hogy viselkedik majd az autó.
Az első kísérlet alapján feltérképezett problémákat kijavították, és a napokban ismét döntött oválpályára vitték a hamarosan forgalomba kerülő autó prototípusát. Persze ez nagyban különbözött a leendő szériamodelltől: sem az aerodinamikailag optimalizált, lapos keréktárcsák, sem a bukókeret nem valószínű, hogy elnyerné a vevők tetszését, ha viszont 380 km/órával száguldunk körbe forró aszfalton, mindkettőnek hasznát vesszük.
A Lucid Air kétféle kivitelben kerül piacra: az alapmodell 400 lóerős, egy feltöltéssel 380 kilométert tud megtenni, míg a szigorúan 255 példányban készülő Launch Edition 1000 lóerőt és 500 km-t tud. Az alábbi videó még az első, 350 km/órás sebességteszten készült.