A Citroën C4 Cactus fő jellegzetessége egyértelműen a körben elhelyezett pufi védőpárnácskák voltak, melyek alapvetően meghatározták az autót, ennek azonban búcsút intettek a frissítés során, így sokkal szélesebb közönségnek szól majd a franciák városi crossovere. A félidős szépészeti beavatkozás során a megszokott pontokat érintették, tehát új rajzolatúak lettek a lökhárítók mindkét végén, valamint a lámpákat tervezték át, ami főleg a kocsi hátulján feltűnő, itt ugyanis egy sokkal szélesebben terülő világítótest kapott helyet.

Megmaradt azonban a gazdag és feltűnő színválaszték, melyhez új árnyalatok csatlakoztak és az apró színes kiegészítőkkel továbbra is egyedibbé tehető a C4 Cactus. A beltérben nem csak a fekete szín dominálhat, hanem választható világos szürke és bordó kombinációjában pompázó kárpitozás is.

Frissítéssel komolyodott a bohókás Citroën 1

Frissítéssel komolyodott a bohókás Citroën 17

Történtek változások a lemezek alatt is, az 1,2 literes motor 82 lovas változata a belépőmotor, a következő szint már 110 lovas és a kínálatban megjelent az 1,2 literes turbómotor 130 lóerős változata is. Természetesen dízelmotorral is megvásárolható a Cactus, az 1,6 literes lökettérfogatú négyhengeres egyelőre csupán 100 lóval, de később 120 lovas változatban is megvásárolható lesz akár automataváltóval is.

Kategóriájának legkényelmesebb autójának ígérték, mert ebben mutatkozik be először az a rendszer, melyet a hidropneumatikus felfüggesztés helyett fejlesztett a Citroën. Az újdonság neve röviden PHC, bővebben Progressive Hydraulic Cushion, mely annyit takar, hogy alaphelyzetben a hagyományos acélrugók és a lengéscsillapítók dolgozzák el a kellemetlen útfelület okozta hatásokat. Ezek végállásához közeledve azonban működésbe lépnek a hidraulikus csillapítók, hogy a durva ütéseket kisimítsák.

A fedélzeten 12 féle vezetéstámogató rendszer segíti, hogy minden rendben legyen a C4 Cactus utasaival, valamint az autót se érjék váratlan események. Holttérfigyelő rendszer, automata vészfékező rendszer, fáradtság- és sávelhagyást figyelő, visszagurulásgátló és sebességhatár- és táblafelismerő is gazdagíthatja a Citroën crossoverét.