Nagy kockázatot vállalt 2005-ben a Mercedes, amikor bemutatta a CLS-t:  az előzmények nélküli karosszériaforma akár bukás is lehetett volna, a négyajtós luxuskupé ötletére azonban a vevők és a konkurensek is ráharaptak. Az új modell elődei példáját követve feszes, meglepően sallangmentes vonalakkal teremti meg a pompa nélküli fényűzés hangulatát, olyan váratlan harmóniával, hogy az ember még eredendő célszerűtlenségét (az ideálisnál kevésbé kedvező helykihasználást vagy a ma már közepesnek számító, 0,26-os közegellenállási együtthatót) is hajlandó elnézni a dizájnnak.

Megérkezett a Mercedes CLS harmadik generációja 1

Az AMG GT-t idéző hűtőmaszk és a Concept A Sedan tanulmánytól átemelt háromszög-fényszórók mögött erőteljesen emelkedő küszöbvonal vezet a farig, amely az S-Coupé módosított lámpamegoldását kapta.

A beltérben teljesen konfigurálható, ultraszéles képernyőpár (opció), hullámvonalakkal megrajzolt felületek, turbinaszerű légbeömlők, egyedi fejlesztésű ülések várják az utasokat – most először egyébként öten, nem négyen férnek el a CLS-ben. Ráadásul  a háttámla 4:2:4 arányban osztva dönthető, az eleve 520 literes csomagtartó így tovább bővíthető.

Megérkezett a Mercedes CLS harmadik generációja 91

Ötszemélyes az utastér

Három soros hathengeressel indul a forgalmazás, mindhárom vadonatúj. A CLS 350 d 4MATIC 286 lóerős, 600 Nm nyomatékú; a CLS 400 d 4MATIC 340 lóerőt és 700 Nm-t tud – ez a kettő dízel ugyanarra a változó szelepemelésű 3,0 literes blokkra épül. A legnagyobb CLS 450 4MATIC egy szintén háromliteres, 389 lóerős hibrid, 750 Nm nyomatékkal, 48 voltos fedélzeti rendszerrel, 4,8 másodperces gyorsulással.

A kényelemről bőséges alapfelszereltség, adaptív légrugózás, jó közérzetet biztosító klíma-, illat- , masszázs- és fényvezérlés (hatféle programmal), gazdag infotainment tartalom és az S-osztályból átemelt intelligens vezetőtámogatás gondoskodik, amely most először nemcsak kamerákkal és radarokkal figyeli a környezetét, hanem a navigációs adatok alapján megjósolja a várható vezetői magatartást, emellett képes a távolból kommunikálni a környezeti infrastruktúra elemeivel – ez ma még csak elméleti lehetőség, a jövőben azonban kulcsfontosságú lesz az autonóm közlekedéshez.

Megérkezett a Mercedes CLS harmadik generációja 92

Faltól falig kijelző

Ha videón is megnéznéd a CLS-t, kattints ide!