A renitens vezetők szabályokat áthágó, agresszív vezetési stílusukkal a balesetek egyik legvalószínűbb okozói. A szakértők szerint a vezetők 10–15 százaléka tartozik ebbe a csoportba – írja tanulmányában a Magyar Közlekedéspoltikai Egyesület.
A Hirado.hu szerint a dokumentumban úgy fogalmaznak: az ebbe a kategóriába tartozók átlagon felüli járművük, átlag feletti vezetői képességük, társadalmi státuszuk, eleve agresszívabb habitusuk vagy különféle egyéb okok miatt úgy vélekednek, hogy rájuk nem érvényesek a szabályok, vagy legalábbis nem ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a többségre.
A szervezet ugyanakkor arról is értekezik, hogy nem csak ez az oka annak, hogy balesetek történnek. Szerintük ugyanis rengeteg olyan ember kap ma jogosítványt, aki alkalmatlan arra, hogy megfelelő mértékben eleget tegyen a közlekedéskultúra szabályainak.
A tanulmány szerint az alkalmatlan vezetők tétovák, rossz a reakciókészségük, nem kellően rutinosak, nem eléggé találékonyak, nem rendelkeznek megfelelő ismerettel sem arról a településről, ahol közlekednek, sem a járműről, amit használnak, és nincsenek tisztában a közlekedési szokásokkal.
Az egyesület úgy véli, ma Magyarországon a jogosítvány megszerzésének nagyon alacsony kritériumai vannak, éppen ezért szigorítanák a feltételeket, ezáltal vissza lehetne szorítani a baleseteket és színvonalasabb közlekedéskultúrát lehetne megteremteni.
Növelnék az engedély megszerzéséhez szükséges korhatárt is, és a gyalogosok, kerékpárosok számára is átfogó képzést javasolnak.