„Sziasztok, asszem az új Ford Focust láttam Cascais-ban. Nem tudtam jobban megfigyelni, mert üldözőbe vettek. A nő középen éppen kiabál, hogy ne fotózzak” – ezen rövid üzenet kíséretében futottak be a Vezess szerkesztőségébe a kémfotók Tamástól.
Olvasónknak jó szeme van: a képen valóban a következő generációs Ford Focus látható. Korábban tiri-tarka álcázófóliáját levetette, hiszen a megörökített eseményen már a katalógusfotókat készítették róla. Ilyen lesz tehát teljes valójában: a hátsó lámpatest előre nyúló háromszög-sarkát eddig nem láttuk, ahogy az oldalfal kissé mazdás domborulatai és a motorházfedélen hosszában végigfutó bordák sem voltak ennyire egyértelműek.
Ha jobban megnézzük a képeket, feltűnik, hogy egyik sem alapkivitel: a nagy keréktárcsák és a különböző stílusjegyek alapján a két csúcsmodellre: a Vignale luxusverzióra és az ST sportkiadásra tippelünk – egyik sem valószínű, hogy a bevezetés pillanatában rendelkezésre fog állni.

Talán csak a ráhúzott ponyva teszi, de innen nézve félelmetesen nagy feneke van az autónak.
A krómozott küszöbdíszléc csúcsverzió sejtet – vajon ez már a Focus Vignale?
Az autó minden bizonnyal bővelkedni fog modern vezetőtámogató funkciókban, beleértve a részleges autonómiára alkalmas szolgáltatásokat – a gyalogosfelismerő, ráfutásgátló robotfékrendszert, a sávban tartó funkciót vagy a vezetői éberségfelügyeletet. Motorból elsősorban az 1,0 literes, háromhengeres turbósra és a 1,5 literes dízelre számítunk, többféle teljesítményszinten, de idővel hibrid kiadás is meg fog jelenni a kínálatban.
A Focus még idén tavasszal megjelenik, nem lepődnénk meg, ha Genf egyik nagy szenzációjaként tálalná a Ford.