„Kicsit rossz, hogy nem nyertem itthon, de ez még nem a világvége” – foglalta össze röviden a vasárnapi futamot Michelisz Norbert, a Hyundai i30 N-nel versenyző magyar pilóta. A WTCR szombati futama után vasárnap is lerajtolták az első rajtkockából induló Micheliszt, aki Gabriele Tarquini mögött, a második helyen autózott. A csapat utasítása szerint tartották az első két helyet, így Norbi nem tudott teljes tűzerővel az első helyért menni a hazai futamon.
A hetedik körre eleredt az eső, ezért a rajtrácsos kerékcserére megszakították a futamot és a biztonsági autó mögül rajtolt el a futam. A kerékcserére elállt az eső is, ezért száraz pályára való gumikkal folytatták. Tarquini magabiztosan tartotta az első helyet, Michelisz pedig követte őt és az utolsó két körben támadta is. Végül ebben a sorrendben futott be a két BRC Hyundai. Tarquini a harmadik futamgyőzelmét ünnepelhette a szezonban, így már 118 ponttal áll az összetett első helyén. Michelisz Norbert 75 ponttal a negyedik a Hungaroringen megszerzett két pole pozícióval és a dobogós helyezésekkel.