2017-ben mutatkozott be a Skoda kompakt SUV-ja, a Yetit váltó Karoq, melyhez most terepjárósabb külsőt kínálnak a csehek. A masszívabb kiállású Karoq Scout kizárólag összkerék-hajtással kapható. A külső alig változott, csupán néhány stíluselem került fel az autóra, az autó alján körbe védőburkolatnak tűnő, ezüst díszítőelemek figyelnek, a tükörházak is ezüstösen csillognak, akárcsak a tetőlécek. A Scout felszereltségű autóhoz 18 vagy 19 colos alufelnik járnak, a kisebbik Braga, a nagyobbik Carter névre hallgat. A belső térben fabetét, apró plakett és a kárpitozás barna betétei hirdetik a Scout kivitelt.
A motorválaszték egyelőre igazán szűk, ami részben az Euro 6d TEMP-nek is köszönhető. Csupán egy benzines és egy dízelmotor lesz elérhető az autóhoz. Igaz, utóbbi két teljesítményszinten. Az 1,5 literes TSI 7 gangos DSG-vel, valamint a 2 literes TDI 150 és 190 lóerővel. A Scout felszereltségi szint a Párizsi Autószalonon mutatkozik majd be.