Vélemény:
A közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítja a sebesség-ellenőrzéseket a rendőrség, például nem fogják közzétenni a mérések tervezett helyszínét – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője pénteken Budapesten – derül ki az MT beszámolójából.
Óberling József a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az intézkedés nem azt jelenti, hogy „bokorban megbújva” vagy a „lakott terület kezdetét jelző táblánál” fognak mérni, de nem jelentik be előre az intézkedések helyszínét és idejét, illetve civil személygépkocsik mellett a közlekedők számára „furcsa járművekből” is ellenőriznek.
Mint elmondta: azt tapasztalják, hogy a közlekedők egyre inkább csak akkor tartják be a szabályokat, ha közvetlen rendőri ellenőrzést tapasztalnak. Ennek nyomán, ebben az évben már 398-an haltak meg az ország útjain és ha ez így folytatódik, az elmúlt évek legrosszabb baleseti statisztikájával zárul az esztendő.
Sajnos úgy tűnik, a rendőrség még mindig nem tudja kezelni a problémát!
Magyarországnak van uniós vállalása a közlekedési balesetek számának csökkentésére, az Európai Unió arra törekszik, hogy 2020-ra felére csökkenjen a közúti sérülések száma a 2010-es értékhez képest. Csakhogy az utóbbi években ezt nem annyira sikerült teljesíteni. 2006 és 2011 között minden jól alakult, jelentősen javultak a baleseti mutatók hazánkban, mindenki büszke volt, minden klassz, mindenki jól végzi a munkáját. Ám az utóbbi időben megváltozott a trend, egyre több a baleset, egyre több az áldozat.
Megoldás? Úgy tűnik, a rendőrség szerint az a megfelelő válasz, ha még inkább büntetik a gyorshajtókat.
A rendőrségnek nem sikerült összerakni azt a matekot, hogy talán közrejátszott az is, hogy miközben a 2008-as válság nyomán nagyon sokan letetették az autót. Ami az elmúlt években megfordult, és ha többen közlekednek, akkor talán több lesz a baleset is. Milyen érdekes, hogy pl. az M1-es autópályán közel 30 százalékkal nőtt a forgalom az elmúlt időszakban és majdnem pontosan ennyivel nőtt a balesetek száma is.
Évekig tartott, mire azt belátták nyilvánosan, hogy nemcsak a traffipax-szal ellenőrizhető abszolút gyorshajtással van a baj, de létezik a relatív gyorshajtás is. Most már talán érdemes lenne foglalkozni vele! Éjszaka, esőben a 90 km/órás tempó is lehet sok országúton. De a traffipax mégsem büntet érte.
Az objektív felelősség elve miatt a renitens gyorshajtók semmilyen szankcióra nem számíthatnak egy céges autóval, amíg fizetnek. A személytelen csekk-küldés, helyett a látható jelenlétre és a látható intézkedésekre lenne szükség. Mindenki meg tudja mondani, hol szokott gyakran baleset történni az általa használt útvonalakon. Ott kellene jelenlétükkel a rendőröknek felhívni a veszélyre a figyelmet.
Dolgozhatnánk az autópályákon a jobbra tartás kikényszerítésén, amivel rengeteg autós szimpátiáját váltanák ki. A brit rendőrség edukatív akcióihoz hasonlókat kellene felmutatniuk. Hiányoljuk a KRESZ átdolgozására vonatkozó törekvéseket, a veszélyes közlekedési gócpontok felszámolásáért tett erőfeszítéseket. Persze ezekből nem lesz a költségvetésnek évente 16-18 milliárd forint bevétele.