Rövid hatótávolságú, interaktív mozgásérzékelős eszköz engedélyeztetéséért fordult a Szövetségi Kommunikációs Bizottsághoz (FCC) a Tesla, ami nem csak a lopásgátló rendszerek fellendítésére is alkalmas, de azt is megakadályozza, hogy a nyári kánikulában a forró autóban felejtsük a gyerekeket – írja a Reuters.
A kaliforniai autógyártó megoldásához ún. mmWave-szenzorokat használna, ám ez engedélyköteles, akárcsak az, hogy ezek a jelenleg hatályban lévő szabályokban megengedettnél nagyobb teljesítményszinten üzemeljen. Négy adó- és három vételi antennát hasznosítana, amiket egy radar előlapi egység működtetne.
Több szempontból is előnyösebb a Tesla jóváhagyásra váró, radartechnológiás rendszere, mint a kamera alapú vagy az ülésbe épített érzékelők. A szisztéma ugyanis mélységérzékelésre is képes lenne, azaz vékonyabb anyagokon is átlátna, tehát a takaró alá rejtőző gyereket is észlelné.
A Tesla állítja, hogy a technológia van annyira kifinomult, hogy megkülönböztessen egy gyereket egy tárgytól, ami jelentősen lecsökkentheti a hamis riasztások számát, mivel felismeri az olyan mikromozgásokat, mint a légzés vagy a szívverés.
Emellett képes felismerni a test méreteit is, ebből kifolyólag annak megfelelően optimalizálni a légzsák működését egy esetleges baleset során, attól függően, hogy felnőtt vagy gyerek ül-e az ülésben. Így pontosabban meg tudná határozni azt is, hogy mikor kell emlékeztetnie az autóban ülőket a biztonsági övek bekapcsolására.
Az FCC nyilvánosan szeptember 21-én kommentálhatja a Tesla kérvényét. (2018-ban hasonló kérelmet nyújtott be az Alphabet Google-eszközének engedélyeztetésénél, ami hasonló paraméterekkel működött volna.)
Függőben van továbbá egy hasonló, a járművön belüli biztonsággal kapcsolatos, a gyerekeket is felismerő megfigyelőkészülék engedélyeztetésére irányuló kérelem elbírálása, amit még márciusban nyújtott be az FCC-hez a Valeo North America.
2018-ban és 2019-ben is több mint 50 gyerek halálát okozta Amerikában, hogy a forró autóban hagyták. Ezen esetek 54%-ában amiatt következett be a tragédia, hogy a gyereket az autóban felejtették.