Eredetileg a Lexus LS fedélzetén debütált 2018-ban az a PKSB (Parking Support Brake) rendszer, amelynek három funkciója a parkolás folyamatának más és más fázisait teszi biztonságosabbá, és amely mostantól alapfelszerelés a Lexus legkisebb, legöregebb (európai) típusán, a CT 200h ferdehátún – legalábbis Japánban.
Az intuitív parkolástámogatás funkció intelligens parkolóradarként észleli a kis sebességű manőverezés során a jármű előtt vagy mögött elhelyezkedő statikus akadályokat. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy fennáll az ütközés veszélye, hangjelzéssel, illetve a gépkocsi kijelzőin (típustól és felszereltségtől függően a digitális műszeregységben, a tolatókamera képernyőjén vagy a head-up kijelzőn) felvillanó felirattal figyelmezteti a vezetőt, majd ha az nem reagál, a hajtáslánc vezérlésébe beavatkozva, illetve az üzemi fékrendszert működésbe hozva lelassítja vagy megállítja a gépkocsit, ezzel elkerülve az ütközést vagy enyhítve annak súlyosságát.
A hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető funkció a hátsó lökhárító sarkainál elhelyezett radarokkal ellenőrzi a kitolató Lexus mögötti területet. Amennyiben jármű halad el keresztben, és a rendszer számítógépe szerint a két gépkocsi veszélyesen megközelítheti egymást, hangjelzéssel, a tolatókamera képén felvillantó felirattal, illetve a megfelelő oldali külső visszapillantó tükörben kigyulladó piktogrammal hívja fel a sofőr figyelmét, szélsőséges ütközésveszély esetén pedig a motorteljesítményt csökkentve, illetve a fékeket aktiválva állítja meg az autót. Ilyenkor kiegészítő figyelmeztető üzenet jelenik meg az autóban rendelkezésre álló kijelzőkön. Pontosan ugyanerre képes a jármű mögött elhaladó gyalogost észlelő, a gázolást automata fékezéssel megelőző funkció.