Portugáliában folytatódott a túraautó-világkupa 2021-es szezonja, ám nem a korábbi években megszokott, jellemzően tömegbaleseket vagy monoton utcai körözgetést hozó Vila Real-i pályán – ahová a tavalyi évhez hasonlóan a koronavírus-járvány miatt nem tudott ellátogatni a mezőny –, hanem Estorilban. Több mint egy évtizeddel ezelőtt a WTCC járt már ezen a pályán, sőt 1984 és 1996 között a Forma-1-es Portugál Nagydíjat is itt rendezték.
Vasárnap kora délután a fordított rajtrácsos, első versennyel kezdte a napot a világkupa mezőnye, melyen Gabriele Tarquini indulhatott a pole-ból. A vezetést nem tartotta sokáig az olasz, rögtön elvette tőle azt Yann Ehrlacher, a sorozat regnáló bajnoka.
Mögöttük pedig már az 1-es kanyarban tömegkoccanáshoz vezetett a daráló effektus, ami azonnal szerepet kapott a biztonsági autó. Történt ugyanis, hogy Néstor Girolami elmérte a féktávot, így hátulról nekiütközött Michelisz Norbertnek, aki Tassi Attilával is összeakadt, ezáltal a két magyar is részesévé vált a láncfolyamatnak.
A Hyundai magyar pilótája, éppúgy, mint a Nordschleifén, már az első körben betlizett, de Girolami, valamint Jean-Karl Vernay, a pontverseny éllovasa is kiesett – a francia Micheliszhez hasonlóan defektet kapott. A történtek után két körig pályán volt a Safety Car.
A Hyundai katasztrófáját a 9. körben Tarquini defektje „koronázta meg”, ami után Ehrlacher vezetésével hármas győzelmet szerzett a Lynk & Co. A dobogóra még Yvan Muller és Santiago Urrutia állhattak fel. Miután a rajtnál több pozíciót is bukott Tassi, végül egy hetedik helyet mentett a Hondával. Nagy versenye volt Mikel Azconának, aki a 13. helyről indulva hatodik lett a zengős Cuprával.
Zajlottak az események a Honda háza táján is, mivel Tiago Monteiro a csapat felvetését elutasítva nem akarta maga elé engedni Esteban Guerrierit. Végül a verseny hajrájában helyet cseréltek a márkatársak, ám ekkorra az argentinnak már nem maradt elég ideje ahhoz, hogy támadhassa az előtte autózó Urrutiát, így az utolsó körben vissza kellett adnia a negyedik helyet.
Lynk & Co-balhéval indult a hétvége
Ahogyan tavaly a Hyundai főszereplésével, a portugál hétvége előtti napokban újabb BoP-botrány pattant ki, csak a Lynk & Có-val a középpontban. A kínai márka anyacége, a Geely kihátrált a novemberben esedékes, ningpói WTCR-hétvége támogatása mögül, mégpedig arra hivatkozva, hogy a teljesítményballaszt miatt igazságtalan sportszakmai helyzet alakult ki a bajnokságban.
Mint arra a TouringCarTimes cikke is rámutat, a Geely 2018-ban és 2019-ben is fontos szerepetet töltött be a kínai forduló promótálásában, de úgy tudni, a döntés nem érinti komolyabban a hétvégét – ettől függetlenül a járványhelyzet még könnyen meghiúsíthatja azt, hiszen Ázsia tavaly is kimaradt a versenynaptárból a koronavírus-járvány miatt.
A néhány órával később, a Forma-1-es Stájer Nagydíj utolsó szakaszával párhuzamosan lebonyolított második versenyen hamar bajba került Esteban Guerrieri és Néstor Girolami kettőse. Utóbbi eleve csak a bokszutcából indulhatott, mivel autóját kikérték a Parc Fermé alól, Guerrieri pedig a lámpák kialvása után, az élről rajtolva fulladt le, így a mezőny utolsó harmadába csúszott vissza.
Óriási lehetőség nyílt meg így a másik két hondás, a Guerrieri mellől induló Tiago Monteiro és az ötödik pozícióból felkapaszkodó Tassi Attila előtt, az első kanyarkombinációba ők fordultak el az első két helyen. Michelisz Norbert rajtja szintén nem sikerült rosszul, csakhogy ki kellett kerülnie a lassan guruló Hondát, amiből Urrutia húzott hasznot.
Sokat ezúttal sem kellett várni a biztonsági autó megjelenésére, Tom Coronel ugyanis a palánknak csapta a Comtoyou-Audit, miután Mikel Azcona meglökte a hollandot. A spanyolt megbüntették ugyan, de az ő autója is megsérült, kiesésével pedig már nem volt jelentősége a szankciónak.
Az újraindítás utáni körben Michelisz visszaelőzte Urrutiát, de a futam alakulása szempontjából ennél is fontosabb történés volt, hogy a 10. körben felnyílt Monteiro motorháztetője, emiatt a portugált az élről intették ki a bokszutcába.
Tassi ekkor átvette a vezetést, a hátralévő öt körben viszont egy egész Hyundai-konvojt kellett feltartóztatnia Vernay-jel, Michelisszel és Tarquinivel.
Sikeresen teljesítette a kihívást Tassi, ezzel első győzelmét szerezve a WTCR-ben, egyben annak legfiatalabb győztesévé avanzsálva. Vernay valamivel több mint 1 másodperces lemaradásban lett második, a nemzetközi TCR-sorozat 2017-es bajnokát Michelisz kísérte a célba.
Michelisz a történelmi bajnoki címet hozó, 2019-es szepangi hétvége óta először állt dobogóra, a Zengő Motorsport pedig Rob Huff 10., illetve Jordi Genének 15. helyének köszönhetően gyűjtött újabb pontokat. A brit és a spanyol már az első futamon is a pontszerzők között ért célba, Boldizs Bencének viszont egész hétvégén nem jött ki a lépés, egy 18. és egy 19. hellyel távozott Estorilból.
Az első hely ráadásul pontok tekintetében sem jött rosszul Tassinak, mivel csak öt pont a lemaradása Vernay mögött az összetettben, és amellett, hogy a legjobb hondás, holtversenyben áll a második helyen Mullerrel és Urrutiával. Nem mellesleg a magyar versenyző szerezte a legtöbb pontot a hétvége folyamán, szám szerint 39-et.
A túraautó-világkupa két hét múlva a spanyolországi Aragónban folytatódik.
Az első futam végeredménye:
1. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co)
2. Yvan Muller (francia, Lynk & Co) +1,746 másodperc hátrány
3. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co) +3,411 mp. h.
…
7. Tassi Attila (magyar, Honda) +8,650 mp. h.
…
18. Boldizs Bence (magyar, Cupra) +1 kör h.
…
20. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) kiesett
A második futam végeredménye:
1. Tassi Attila (magyar, Honda)
2. Jean-Karl Vernay (francia, Hyundai) +1,030 másodperc hátrány
3. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +1,553 mp. h.
…
19. Boldizs Bence (magyar, Cupra) +2 kör h.