Az Albert típusnévnek komoly hagyományai vannak a McLarennél. Így nevezték azt a létesítményt, amelyben az egykori McLaren F1-est tervezték és gyártották, és ennek tiszteletére Albert néven futottak az 1992-ben bemutatott szupersportkocsi prototípusai. Amikor aztán a McLaren 2018-ban elkezdte fejleszteni eddigi leggyorsabb közúti autóját, a Speedtail kupét, annak a korai tesztpéldányát is Albert névre keresztelték: ez volt az az autó, amellyel a különleges 1+2-es üléselrendezést, a vezetői környezet ergonómiáját és a körkörös kilátást tesztelték. Az Albert prototípus volt az első Speedtail, amelyet közutakon vezettek.
A most bemutatott Speedtail az egyik utolsó tagja a 106 darabos szériának, és szintén Albert névre hallgat, talán azért, mert megjelenésében az álcázott prototípusra emlékeztet: ezt ugyanis ugyanilyen, hosszanti sávozású fóliával borították. A hatalmas különbség, hogy ezúttal nem bevonták, hanem megfestették az álcázó mintázatot: a legyártott autót további 12 héten át alakították a megrendelő igényeihez. A festést nem igénylő felületek kitakarása két hetet vett igénybe, a festés maga hat hétig tartott, a további négy hét pedig a festék száradásával, illetve a fényezéshez leszerelt elemek és idomok visszaépítésével telt.
A speciális fényezés elkészítéséhez két fényezőmester két kilométernyi maszkolószalagot ragasztott az összeszerelt autóra. Ezt követően darabjaira szedték, és elemenként fényezték le az autót, és csak az ismételt összeszerelést követő ellenőrzés után vitték fel a fedő lakkréteget.
A háromüléses McLaren Speedtail 1070 lóerős hibrid hajtáslánca jóvoltából 402 km/óra végsebességre képes, ilyenkor másodpercenként 112 métert tesz meg (azaz nem egészen kilenc másodperc kell egy kilométer megtételéhez).
