Vezeték nélküli riasztást kapnak mostantól azok az autóhasználók, akik elhanyagolják plug-in hibrid Citroënjük akkumulátorának a töltését.
Számos felmérés igazolta azt, amit az ember józan ésszel amúgy is sejt: ha a plug-in hibrid járműveket normál öntöltő hibridként használják (azaz nem töltik fel a nagykapacitású akkumulátort, amivel több tíz kilométert képes megtenni emissziómentes üzemben), akkor az a bizonyos akkumulátorcsomag csak haszontalan ballaszt, amely értelmetlenül növeli a jármű tömegét, és ezzel a fogyasztását.
A Citroën ezért most kitalálta, hogy a C5 Aircross középkategóriás szabadidőjárművet olyan funkcióval frissíti, amely figyeli a felhasználó töltési szokásait, és figyelmezteti, ha nem optimálisan használja az autót. A frissítés vezeték nélkül érkezik, tehát ahhoz nem kell felkeresni márkakereskedést.
A riasztás akkor jelenik meg, ha öt nap telt el a legutóbbi töltés óta, illetve a felhasználó tízszer indult útnak a járművel anélkül, hogy előtte csatlakoztatta volna azt a töltőre.
A C5 Aircross után a C5X is meg fogja kapni ezt a funkciót. Mindkét modell esetében értelemszerűen a 225 lóerős, elsőkerék-hajtású plug-in hibrid hajtáslánc részesül ebben a támogatásban. Ennek 13,2 kWh kapacitású akkuja egyetlen feltöltéssel akár 55 kilométert tud megtenni.
A Citroën felmérése szerint a felhasználók a 40 kilométernél rövidebb utakat 55 százalékban tisztán elektromos üzemben teszik meg, az autósok 52 százaléka pedig 100 kilométerenként legalább egyszer töltőre köti autóját. Ez is kevés azonban ahhoz, hogy kiaknázzák a hajtásláncban rejlő potenciált – a Citroën abban bízik, talán a nyaggatás meggyőzi az embereket.
A funkció a francia és brit piacon azonnal elérhető, míg számos más európai országban idén decembertől vezeti be azt a Citroën.