Az ORFK a Magyar Közúttal közösen három évre visszamenően közel száz olyan esetet elemzett, amikor autósok a forgalommal szemben hajtottak autópályákon. Azt vizsgálták, kimutatható-e bármiféle tendencia, hasonlóság az esetek között, tipizálhatók-e a tragédiával fenyegető ámokfutások bármilyen szempontok szerint is.
Óberling József ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője a Közlekedésbiztonságnak azt mondta, teljes bizonyossággal csak az derült ki, hogy egyik városi legenda sem állja meg a helyét. Nem tipizálhatók, sem utak, csomópontok, sem életkor, állampolgárság, vagy lakhely szerint a sofőrök sem.
Nem igaz tehát, hogy többségében az idősek tévednek el a felhajtókon. 18 és 72 év között mindenféle korosztályból hajtottak már fel a forgalommal szembe autópályára, és az érintettek életkori eloszlása is egyenletesnek mondható, egyik korosztály sem túlreprezentált.
Nem igaz, hogy gyakrabban tévednek el az autósok ismeretlen kereszteződésekben és hajtanak fel emiatt a forgalommal szembe a sztrádára, mint máshol. Ahogy az sem, hogy egyes sztrádákon gyakrabban történnek efféle esetek az átlagnál. Sőt, az sem felel meg a valóságnak, hogy az újabb csomópontokban könnyebb eltévedni, mint a régiekben.
A vizsgált közel száz esetben semmi sem tipizálható. Ha csak az nem, hogy minden esetben felvetődik a sofőr figyelmetlensége, gondatlansága. És, hogy kevés kivételtől eltekintve az első hibát – hogy rossz irányba indultak el a sztrádán – sokan újabb és újabb hibákkal tetézik. Például, hogy megpróbálnak megfordulni, gyorsítanak, hogy mielőbb elérjék a kihajtót.
Bár nehéz megérteni, hogy tévedhet rá valaki az autópálya rossz oldalára, de ha már valahogy megtörtént, a szakemberek szerint egyet tehet az eltévedt sofőr. Szorosan a szalagkorlát mellé húzódik, kirakja az elakadásjelzőt, ő és az utasai is felveszik a láthatósági mellényt, elhagyják a gépkocsit, a szalagkorlát mögé húzódnak, majd onnan segítséget kérnek.
