A kínai Geely és az észak-amerikai Alphabet leányvállalatai, a Zeekr és a Waymo közösen fejlesztenek egy új tisztán elektromos, fejlett önvezető képességekkel rendelkező buszlimuzint. Az autóipari tervezés és fejlesztés Göteborgban zajlik majd (a Geely a Volvóra támaszkodva itt hozta létre európai technológiai központját), az autonóm mobilitási technológiákat pedig Kaliforniában építik majd be a kocsikba.
Az egyelőre név nélküli jármű egy vadonatúj, nyílt forráskódú architektúrára épül, amelyet később mások – első körben várhatóan az együttműködő cégek testvérvállalatai – is hasznosíthatnak.
A járművet kifejezetten az utasok igényeit szem előtt tartva fejlesztik. Utastere szabadon konfigurálható, és akár kormánykerék és pedálok nélkül, azaz kizárólag autonóm üzemű használatra alkalmasan is gyártható lesz. Ezt a kettősséget minden bizonnyal a gyorsan változó jogi környezet teszi indokolttá, a jármű a teljesen autonóm közlekedés engedélyezése előtt és után minimális módosítással gyártható és forgalomba helyezhető.
A Zeekr a Geely legfiatalabb márkája: noha még egyéves sincs, első típusát már tavaly áprilisban bemutatta, és október óta kapható is.