Évek óta keringenek az információk a Ferrari hamarosan bemutatkozó szabadidőjárművével kapcsolatban. A márka mélyen hallgat a Purosangue összes részletéről, így a lehetséges hajtásláncról is, egyelőre csak az tűnik nagyon valószínűnek, hogy már 2023-ban piacra kerülhet a Lamborghini Urus konkurense.
Most viszont az interneten felbukkant két felvétel egy autóról, amely minden bizonnyal a Purosangue egyik előszériás példányát ábrázolja.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Elölről nézve az SF90 bumerángalakú, kétszintes fényszóróira emlékeztető kialakítás tűnik fel. A hűtőmaszk a szokásosnál lejjebb került, minden bizonnyal azért, hogy kitöltse a rendelkezésre álló helyet.
A lökhárítók alján, valamint a küszöböknél mattfekete burkolat készíti fel a járművet a laza felületű utakkal történő találkozásra. Szintén fekete toldat vastagítja a kerékíveket, ez azonban inkább tűnik festetlen, lakkozott szénszálas kompozit elemnek – a fényképeken kissé aránytalannak hat ez a részlet, élőben nyilván jobb az összhatás.
Míg egyébként elölnézetből találgatnia kell az embernek, hogy milyen márka típusával van dolga (mármint ha nem vesszük figyelembe a méretes logókat), hátulról egyértelműen elárulja magát a modell, a kétoldali dupla kipufogó és a közöttük tornyosuló diffúzor a Ferrari Roma, míg a kerek ikerlámpák a 296 GTB hangulatát idézik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Továbbra sem tudjuk, milyen motorra számítsunk a Purosangue orrában. Ha a V6-os hibridre vonatkozó spekulációk jönnek be, a 296 GTB-hez hasonlóan 830 lóerővel és 740 Nm-rel számolhatunk – így a Ferrari még az egyébként fenomenálisan túlmotorizált Aston Martin DBX707-nél is erősebb lesz. A brit behemótot akkor is letaszítja a trónjáról, ha a Ferrari az SF90 négyliteres, V8-as turbómotorja mellett döntött (hiszen a hajtáslánc a legkorábbi időktől meghatározta a fejlesztés irányát), amely villanymotorok nélkül 780 lóerőt, hibridként pedig 1014-et teljesít.