1,6 literes benzinmotor 94 lóerővel, és egy 36 kW-os (49 LE) villanymotor: ezt a konfigurációt évek óta alkalmazza már a Renault, mint a Clio vagy az Arkana takarékos opcióját. Ezúttal a konszerntárs Nissan kapta meg az öntöltő hibrid hajtásláncot, méghozzá a Juke-ban: a városi crossover így papíron 5,2 litert fogyaszt 100 kilométeren, és kilométerenként 118 gramm CO2-t bocsát ki a légkörbe.

Hibrid hajtásláncot kap a Nissan Juke 1

A Juke Hybrid még idén megjelenik a kínálatban – muszáj is neki, hiszen 2023-ra egyetlen olyan típust sem szeretne európai kínálatában tudni a Nissan, amelyből nem létezik részben vagy teljesen elektromos változat. Van egy második villanymotor is, amely a belső égésű motor indításáról, valamint az áramfejlesztésről gondoskodik. A gyári számítások szerint városi üzemben 40, vegyes ciklus szerint 20 százalékos fogyasztáscsökkenéssel lehet számolni.

A hajtáslánchoz a Renault-kból már ismert, összetett sebességváltó kapcsolódik. Ez a benzinmotorhoz kapcsolódva négy, a villanymotorhoz kettő fokozatot kínál, az erőátvitel nem alkalmaz tengelykapcsolót. Az egyenes fogazású fogaskerekeket a villanymotorok segítségével szinkronizálja a rendszer.

Hibrid hajtásláncot kap a Nissan Juke 29

A gyári tesztek során városi forgalomban a menetidő 80 százalékában képes volt tisztán elektromos üzemben közlekedni a Juke – akár magától, akár, mert egy erre szolgáló gombbal erre kényszerítjük. A benzinmotor csak időnként kapcsolt be ilyenkor, hogy rátöltsön az apró, 1,2 kWh kapacitású akkumulátorra. Az autó akár 55 km/óráig képes tisztán elektromos üzemben haladni.

A regeneratív fékrendszer hatásfoka az üzemmódválasztó kapcsoló állásától is függően változik; az autó képes egypedálos üzemben is haladni, azaz a gázpedál felengedésekor akár 0,15 g-vel lassít – ha nem is álló helyzetig, de 5 km/óra körüli cammogásig.

Hibrid hajtásláncot kap a Nissan Juke 30

A hibrid hajtáslánc érdemben nem befolyásolja a Juke egyéb jellemzőit. A hűtőmaszk mögött kisebb nyíláson át áramlik be a levegő, javították a fenéklemez áramlástani jellemzőit, a hűtőradiátor elé pedig állítható lamellákat szereltek. A hátsó légterelőt átalakították, hogy még tovább csökkentse az autó mögött képződő örvényeket. Az alap kerekek 17 colosak, de az Ariya 19 colos keréktárcsája is megrendelhető.

Hibrid hajtásláncot kap a Nissan Juke 31

A műszeregység kiegészült az energiaáramlás irányát (töltés/kisütés) szemléltető kijelzőkkel, illetve új nyomógombok jelentek meg, például az e-pedál aktiválására. A csomagtartó 422 helyett 354 literes, ugyanakkor a hátsó lábtér nem változott.

A hibrid Juke nyártól lesz kapható.

a videó a hirdetés után indul