Az év második felétől kapható az új Maserati Grecale, a Levante kistestvére. A márkára jellemző, klasszikus formajegyeket magán viselő modell a Maserati szokása szerint egy szélről kapta a nevét.
Az autó három kivitelben lesz kapható; ezek méretei kis mértékben eltérnek. A 21 colos kerekekkel és 3.0 V6-os motorral szerelt Trofeo a legnagyobb és legnehezebb, míg a kétliteres mild hibrid GT a legkönnyebb, legrövidebb, de egyben a legszélesebb modell.
Az utastérben igényes anyagokkal, gondos kidolgozással (dupla öltésekkel varrott műszerfal-borítás, lézerrel perforált hangszórórácsok) és bőséges hellyel találkozunk. Digitális kijelzőből négyet is találunk: a műszeregység és a központi multimédiás érintőképernyő egyaránt 12,3 colos, utóbbi alatt egy 8,8 colos monitor szolgál a klímaberendezés és egyéb funkciók vezérlésére, valamint ott az új, digitális okosóra, amely a XXI. század mércéi szerint valósítja meg ezt a klasszikus prémiumfunkciót.
Motorból kettőt kapunk: a 3.0 V6-os turbós erőforrás technológiáját tekintve sok szempontból (például a speciális előkamrás égésteret tekintve) közösséget vállal az MC20 motorjával, ugyanakkor a mindennapi használat igényeinek olyan funkciókkal tesz eleget, mint a részterhelésen lekapcsoló hengersor (ilyenkor három hengerrel fut az autó). Ez a motor kizárólag a Trofeo verzióhoz rendelhető, amelyet 3,8 másodperc alatt repít 100 km/órára; a végsebesség 285 km/óra.
A másik motor egy 48 V-os hibrid rendszerrel felszerelt kétliteres, soros négyhengeres benzines. Teljesítménye a Modena verzióban 330, a GT-ben 300 lóerő. Az autók 5,3, illetve 5,6 mp alatt érik el a 10 km/óra sebességet, végsebességük egyaránt 240 km/óra. Az indítómotor/generátor által tolóüzemben vagy fékezéskor megtermelt áramot a csomagtartóban elhelyezett akkumulátorban tárolja a rendszer. A hajtáslánc külön villanymotorral segít be a benzinmotornak, továbbá rendelkezik egy elektromos kompresszorral is, amely a turbólyuktól mentesíti a hajtásláncot kis fordulatszámon.
Lesz egy negyedik verzió is: a Grecale Folgore, egy tisztán elektromos hajtású modell, amelyről egyelőre csak annyit árultak el, hogy nagy akkumulátort (105 kWh) kap, 400 V-os hálózatot alkalmaz, villanymotorja (illetve vélhetően villanymotorjai) pedig összesen akár 800 Nm forgatónyomatékot tudnak majd előállítani.
Egyelőre maradjunk a belső égésű modellváltozatoknál. Mindegyiknél alapfelszerelés az összkerékhajtás és a nyolcfokozatú automata váltó. A Trofeo elektronikus vezérlésű, a Modena részlegesen önzáró mechanikus differenciálművet alkalmaz hátul; az utóbbi opcióként rendelhető a GT-hez. Hasonlóképpen lépcsőzetes a futómű kifinomultsága: míg a GT-nél elöl és hátul egyaránt opciós az adaptív csillapítás és a légrugózás, a Modena esetében csak a légrugókért kell felárat fizetni, a Trofeo pedig mindent alapáron biztosít. A légrugókkal 65 mm-es tartományban állítható a szabad hasmagasság, illetve van külön beszálló állása is a futóműnek. Az első fékeket minden esetben a Brembo szállítja, de csak a Trofeo kap négy helyett hatdugattyús nyergeket; hátul a négyhengeres modellek Brembo helyett Continental fékrendszert alkalmaznak.
Vadonatúj fejlesztésű menetdinamikai vezérlőrendszert kap a Grecale. Ez az ESP, a futómű, a váltó, a kipufogószelepek, a kormánymű és számos egyéb rendszer beállításait vezérli, méghozzá négy különböző üzemmód szerint: ezek a Komfort, a GT, a Sport (-15 mm szabad hasmagasság) és az Offroad (+20 mm). A Trofeo pilótája egy ötödik üzemmódot is aktiválhat: ez a Corsa, amely extrém gázreakciókkal, harapós fékkel, villámgyors váltásokkal és megbocsátó kipörgésgátlóval segíti a sportos vezetést. Ebben az állásban rajtautomatika is a vezető rendelkezésére áll.
A Grecale a szokásos online szolgáltatások, távvezérelhető funkciók mellett digitális asszisztenst (Google Assistant, Amazon Alexa) is kínál. Ami a fedélzeti szórakoztatást illeti, akár 21 hangszórós, 1000 wattos Sonus Faber hifit is rendelhetünk az autóhoz.
Videón is megnéznéd a Grecale részleteit? Kattints ide!