Igazán különleges év volt 2013 a hiperautók világában, hiszen a sportkocsigyártók gigászai ekkor mutatták be hibrid modelljeiket. A McLaren P1, a Porsche 918 és a Ferrari LaFerrari is ebben az évben jelent meg, bevezetve az elektromos támogatású hajtásláncaikat.
Természetesen ezt megelőzően gőzerővel dolgoztak, hogy az addigi tisztán benzinmotoros csúcsmodelljeik helyére megfelelő technológiával felvértezett gépek érkezzenek. A LaFerrari olyan elődök nyomdokába lépett, mint a 288 GTO, az F40, az F50, valamint az Enzo. A Ferrari zászlóshajójából 499 kupé készült az ügyfelek számára, majd azt követően 210 darab nyitott tetős Aperta is született.
A fejlesztés során a Maranellóban „F150” kódnévvel illetett szuperautó kutatási és tesztelési fázisait három ciklusra osztották és ehhez különböző tesztmodellek épültek. Az első, „M6” néven ismert tesztpéldány a Ferrari F142-es típusú platformjára – közismertebb nevén a Ferrari 458 Italiára – épült. Ezt veheti meg valaki hamarosan.
Az álcázásra használt műanyag panelek eltávolítása után a tesztjármű hasonlósága a 458 Italiával egyértelmű. Nagyjából azonosak a karosszériaelemek, ugyanakkor itt még nem alakítottak ki oldalsó hűtőnyílásokat, amelyek a kész LaFerrari középre szerelt hibrid hajtáslánc hűtéséhez szívják be a levegőt. Az M6 természetesen a Pininfarina stúdió által megrajzolt formát követi, ezzel szemben az elkészült LaFerrari volt az első Ferrari, amelyet a Bertone iroda rajzolt az 1973-as Dino 308 GT4 óta.
Persze a lényeg a karosszéria, ahol jóval nagyobb az eltérés a 458-ashoz képest, így módosították az alumínium vázszerkezetet az új hibrid hajtáslánc prototípusának befogadására. Ennek sem sok köze van a LaFerrari végleges megoldásához, hiszen az karbon monocoque-ra épül, ahogy a csapat F1-es autói is. Ugyanakkor az M6-os tesztautót már nem V8-as szívómotor, hanem egy V12-es, F140FB típusú motor mozgatta, amely a LaFerrari hasonló motorjának korai prototípusa.
Az M6-ost 2011 májusa és 2012 decembere között elsősorban a mechanikus alkatrészek tesztelésére használták: vizsgálták a fékek, a kormányzás, a felfüggesztés és a gumiabroncsok integrációját. A mérnökök ugyanakkor elvégezték az elektronikus menetstabilizáló első hangolását is, de a legfontosabb, hogy a hibrid rendszer átfogó tesztjeire is használták az autót.
A különleges járgány, illetve utódai – természetesen álcázásban – anno feltűntek a Ferrari maranellói központja körül, illetve a Nürburgring versenypályán is.
A Ferrari úgy döntött, hogy leghűségesebb ügyfeleit megjutalmazza azzal, felajánlja nekik megvételre a LaFerrari fejlesztéséhez használt járgányokat. Így került 2016 júliusában magánkézbe az M6 is.
Az autót soha nem regisztrálták hivatalosan, és ezt feltételül szabták az új tulajdonosnak is, mint ahogy nyilvános versenypályára sem vihette. A modellt viszont a Ferrari hivatalosan elismeri, és a Ferrari Classiche tanúsítvánnyal, valamint a hozzá tartozó sárga könyvvel is rendelkezik.
Májusban viszont jelenlegi tulajdonosa megválik a matt külsővel és bézs belsővel szerelt különlegességtől. Az elnagyolt külsejű járgánynak a RM Sotheby’s keres új gazdát, aki, ha rendelkezik egy saját úttal, pályával, akár ki is próbálhatja, hiszen teljesen működőképes.
