A képeken látható jármű a brit Škoda-importőr alkotása. Egyetlen példányban készült, de alighanem sokaknak ötletet adhat ahhoz, hogy hogyan alakítsanak ki hétvégi kuckót az autójukban.
Az alapokat a márka tisztán elektromos crossovere, az Enyaq adta, annak is legnagyobb, 80 (valójában bruttó 82, nettó 77) kWh kapacitású akkuval szerelt változata. Ha nyaralni mész, a hatótávolság fontosabb, mint a teljesítmény, és a 204 lóerős, hátsókerékhajtású Enyaq 80-as papíron 537 kilométert tud. Ennyit a technikáról, az autóról az alábbi képre kattintva mindent megtudhatsz.
Az autót néhány célszerű felszereléssel tették kemping-kompatibilissé. A csomagtartóban pont elférő, cseh gyártású Egoe dobozt akár otthonra is elfogadnánk, olyan sokoldalú. Van benne gázfőző, mosogató, előkészítő felület és tároló megoldások. Utazás közben, összecsukva, illetve, ha csak főzni akarunk rajta, a második üléssor is a helyén maradhat.
Ha pedig álomra hajtanánk a fejünket, elég lehajtani a hátsó üléssort, összeszerelni az ágy kiegészítő vázszerkezetét, és kihajtogatni az addig egymásra pakolt matracokat, és máris kész a franciaágy.
Hogy a család, illetve a baráti társaság többi tagja se maradjon hoppon, az autót egy keményhéjas tetősátorral is felszerelték. Ezekről sokszor és részletes írtunk már a Vezess hasábjain, és bár nem tudjuk, a Škoda kitől vásárolta ezt a példányt, az alapelv ugyanaz.
Bár azt gondolhatnánk, mindegy, belső égésű motorral szerelt járművel vagy villanyautóval indulunk-e kempingezni, van egy nagyon fontos különbség. Az utóbbiak nagy kapacitású akkumulátoráról ugyanis egész éjjel mehet a zene, a belső világítás, fülledt éjszakán akár a klíma is – legfeljebb a hatótávolság csökken valamelyest. Egy hagyományos autó esetében ehhez egész éjjel járatni kellene a motort, aminek pedig aligha örülnének a szomszédos helyeken sátorozó, parkoló kempingtársak.
Alább rövid videón ismerkedhetsz a kempingesített Škodával. Ha nem indul el magától a lejátszás, kattints a képre!