Csökkenő forgalom mellett 4,3%-kal kevesebb baleset történt 2022 III. negyedévében az előző év azonos időszakához képest – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Kiderült az elmúlt négy év azonos, július elejétől szeptember végéig tartó időszakait vizsgálva, hogy

ebben a negyedévben történt a legkevesebb személysérüléssel járó baleset a hazai közutakon.

4246 balesetben összesen 5961-en sérültek meg, közülük 163 fő vesztette életét. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a harmadik negyedévben 2,1%-kal mérséklődött a gépjárműforgalom, miközben júliusban stagnált, augusztusban 4,2, szeptemberben 9,2%-kal csökkent a balesetek száma. A 163 haláleset mellett 1498-an szenvedtek súlyos, 4300-an könnyű sérülést; összesen 1,9%-kal kevesebben sérültek vagy haltak meg a hazai utakon, mint egy évvel korábban.

A III. negyedévben a balesetek 94%-áért a járművezetők voltak felelősek. A leggyakoribb ok továbbra is a gyorshajtás volt (32%), amit a szabálytalan irányváltás követett (26%). Miközben a balesetek 87%-át személyszállító járművekkel okozták, segédmotoros kerékpárral 1,7, személygépkocsival 2,1, kerékpárral 6,7, autóbusszal 23, míg motorkerékpárral 24%-kal kevesebb baleset történt, mint 2021-ben ilyenkor.

7,5%-kal csökkent az ittasan okozott balesetek száma, ami az összes baleset 8,1%-át tette ki.

Ugyanakkor az autópályákon 9,9%-kal több, összesen 188 baleset történt, ezen belül 10-ről 13-ra nőtt a halálos kimenetelűek száma, de negyedével emelkedett a súlyos sérüléssel járó balesetek száma is. A száz kilométernél hosszabb autópályákon átlagosan 16,4 baleset jutott száz kilométerre, fajlagosan a legtöbb (32) az M1-esen, a legkevesebb (6,8) pedig az M6-oson történt. Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy a második negyedév adatai alapján még az M5-ös autópálya számított a legveszélyesebbnek.