Január másodikán érkezett a megrázó hír Ken Block haláláról, akit szinte mindenki meggyászolt, akinek bármi köze is van az autózáshoz, legyen az szakmabeli vagy rajongó. Így tesznek a rali-világbajnokságban is idén, ahol nyolc szezon alatt összesen 24 versenyen indult az amerikai fenegyerek.

Block neve gyakorlatilag egybeforrt a 43-as számmal, ahol csak lehetett, ezt a számot használta. A Nemzetközi Automobil Szövetség épp ezért úgy döntött, hogy 2023-ban senkinek sem fogják kiosztani ezt a rajtszámot, így tisztelegve az elhunyt pilóta előtt.

„Tekintettel a motorsporthoz tett hatalmas hozzájárulására és arra, milyen nagyra tartották őt világszerte az emberek, teljesen helyénvaló, hogy a 43-as számot kivonjuk használat alól a 2023-as WRC-szezonban” – mondta Mohammed bin Szulajm FIA-elnök.

„Talán ez csak egy apró gesztus, de reméljük, hogy egy kis megnyugvást hozhat ez családjának és barátainak ezekben az időkben. Ken igazi legenda volt, emléke örökké velünk él” – tette hozzá.