A piac legolcsóbb villanyautójaként vált szenzációvá a Dacia Spring. Ennek, valamint az alapvetően eltalált formatervnek köszönhetően a bevezetése óta eltelt nem egészen két év alatt több mint 100 ezer példányban talált gazdára Európa-szerte. A Spring a piac alsó szegmensében tehát bizonyított, most pedig ideje, hogy egy szinttel feljebb lépjen.
A Dacia ezért a 2023-as modellévre új, nagyobb teljesítményű villanymotort vezet be a modellen. A 65 lóerős (48 kW) erőforráshoz a már ismert akkumulátor társul, viszont átdolgozták az erőátviteli egységet. A közvetlenebb, robbanékonyabb gázreakció jóvoltából az 50 százalékot meghaladó teljesítménynövekedésen is túlmutató mértékben javul gyorsítóképesség. Az energiafogyasztás érdemben nem változik: városban több mint 300, vegyes üzemben 220 kilométeres hatótávolságot ígér a gyár (WLTP-norma szerint).
A 45 lóerős (33 kW) motor továbbra is elérhető marad, a fickósabb erőforrás ugyanis csak egy másik újdonsággal, az Extreme felszereltségi szinttel társítva lesz elérhető, legalábbis kezdetben.
Ennek érdemi tartalmáról egyelőre nincsenek információk, megjelenéséről viszont igen. Friss palakék fényezéséhez vörösréz tónusú betétek és feliratok (az utastérben díszöltések és panelek) társulnak. Az összhatást térképészeti szintvonalakat idéző grafikai elemek erősítik.
A Dacia Spring Extreme franciaországi bevezető ára 7%-kal magasabb, mint a belépő modellé; a Spring Extreme ott a mai naptól rendelhető, az első autókat valamikor nyáron szállítja a gyár. A magyarországi bevezetés részletei még nem ismertek, annyi azonban bizonyos, hogy az importőr tervei szerint nálunk is kapható lesz az erősebb, látványosabb Dacia Spring.