Egy friss jogosítvánnyal rendelkező férfi még 2021 nyarán a 3. számú főúton Kerecsend felé közlekedett autójával, amelyben négyen utaztak. A megengedett sebességhatáron belül haladt, amikor utasait ijesztgetni akarta, ezért a kormányt a kocsiban hallgatott zene ritmusára rángatni kezdte.
Az egyik elkormányzás során lecsúszott az útról, majd onnan visszatérve elvesztette uralmát a kocsi felett. Az autó felborult.
A baleset miatt egy biztonsági öv nélkül utazó kiskorú kirepült a kocsiból, az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti veszélyeztetéssel vádolja a férfit. Az indítvány szerint, ha a bíróság előkészítő ülésén beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, két év, végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést, illetve három év közúti járművezetéstől való eltiltást kaphat.