Minden téren többet tud elődjénél: ez egy olyan alapvetés az autóipari (sőt, bármilyen ipari) termékek generációváltásai kapcsán, amit általában kimondani is felesleges. Ugyanakkor a Revuelto, amely az Aventadortól veszi át a stafétát a Lamborghini modellprogramjának az élén, konkrétan minden porcikájában nagyságrendekkel előrébb jár a már életében legendává nőtt szupersportkocsinál, nemcsak tudásában, de gyártástechnológiájában és alapvető koncepciójában is.
A figyelem középpontjában természetesen a plug-in hibrid hajtáslánc áll, amely a Sián kondenzátoros megoldásával szemben klasszikus nagyfeszültségű akkumulátort alkalmaz. A lítiumion-egység kábé akkora, mint öt csomag A4-es nyomtatópapír (150 x 30 x 24 cm), és az autó középpontjában: a padlóalagútban kapott helyet.
Itt korábban a sebességváltó helyezkedett el, a tervezők ezért 180 fokban megforgatták a középmotort, és mögötte helyezték el a váltót, méghozzá keresztben – ilyen konfigurációt eddig csak a Miuránál, illetve az Essenza SCV12-nél alkalmazott a Lamborghini. A dupla kuplungos egység szintén nagyon kompakt (56 x 75 x 58 cm) és könnyű (193 kg), köszönhetően annak, hogy a szokásos három helyett két tengellyel operál, és a Huracán hétfokozatú váltója helyett nyolc előremeneti áttételt biztosít – hátramenetet viszont egyet sem.
Tolatni ugyanis benzinmotorral egyáltalán nem tud a Revuelto: erre villanymotorjait használja. Alaphelyzetben azt a kettőt, amely külön-külön hajtja az első kerekeket, de ha nagyon gyorsan szeretnénk visszavonulni, a harmadikat is aktiválja, ami az említett nyolcfokozatú váltó fölött helyezkedik el. Normál helyzetben ez a motor áramfejlesztőként, indítómotorként, vagy a benzinmotort támogató segédhajtásként szolgál.
Ez a bizonyos benzinmotor önmagában is figyelmet érdemel. A szívómotor 6,5 literes lökettérfogata tizenkét hengeren oszlik meg – nem volt tehát teljesen őszinte a világgal a Lamborghini, amikor elbúcsúztatta V12-es motorját, hiszen most visszahozta azt, még ha villamosított formában is.
Az új motor csúcsteljesítménye 825 lóerő: ennél nem épített még erősebb V12-est a Lamborghini – és könnyebbet sem: a blokk 17 kilóval kevesebbet (218 kilót) nyom, mint az Aventadoré. Nem csak nyers erő dolgában jár elöl a hajtáslánc: a 127 LE/liter fajlagos teljesítmény ugyanúgy házon belüli rekord (mármint a szívó V12-esek tekintetében), mint az, hogy egy lóerőnek mindössze 1,75 kilogrammot kell mozgatnia – igaz, ez már az elektromos komponensekkel együtt értendő.
A Lamborghini Revuelto legnagyobb teljesítménye ugyanis 1015 lóerő, ami 2,5 másodperces 0-100 km/óra gyorsulást, illetve 350 km/órát meghaladó végsebességet tesz lehetővé. Ugyanakkor a vezetőnek észnél kell lennie, hogy a tizenhárom (!) lehetséges üzemmód közül melyiket választja, mert például Cittá (belváros) üzemmódban a hajtáslánc legfeljebb 180 lóerőt hajlandó leadni.
Ez a módus kifejezetten a korlátozott behajtású zónákon belüli, emissziómentes közlekedésre szolgál; a benzinmotor csak akkor kapcsol be, ha lemerül az akkumulátor – ennek 3,8 kWh-os kapacitása nem tesz lehetővé hosszú elektromos utazásokat, viszont a 800+ lóerős V12-es mindössze 6 perc alatt feltölti –, gyorstöltési lehetőség nincs, nem is hiányzik, 7 kW-os váltóáramú töltőről 30 percig tart csurig tölteni az akkut.
Normál utcai használatban 886 lóerő a maximális rendszerteljesítmény, ami Sport üzemmódban 907 lóerőre emelkedik – itt inkább a gázreakciók, a váltások sebessége, a futómű és az aerodinamikai rendszerek beállításai jelentik a különbséget. A maximális teljesítmény előhívásához Corsa (verseny) üzembe kell állítani a kormánykeréken elhelyezett kapcsolót. Ha ilyenkor nyomva tartjuk az apró tárcsa közepén található gombot, azzal a rajtautomatikát is aktiváljuk.
Ahogy a belső égésű motor, a villanymotorok is remek tömeg-teljesítmény aránnyal bírnak: a 110 kW-os erőforrások mindössze 18,5 kilót nyomnak. Ha tisztán elektromos üzemben kívánunk haladni (vagy, ahogy fent említettük, tolatnánk), az első tengely hajtott; ez a két villanymotor biztosítja a Lamborghininél immár kötelező összkerékhajtást is. Ennél is lényegesebb, hogy villámgyors nyomatékvektor-szabályozásra is képesek (Lamborghini Dinamica Veicolo 2.0), azaz nagymértékben hozzájárulnak a Revuelto menetstabilitásának megőrzéséhez.
Ebben persze a futómű is fontos szerepet játszik, amely az Aventadorénál feszesebb kanyarstabilizátorokat, közvetlenebb kormányművet kapott, és természetesen az összkerékkormányzás sem hiányzik. Izgalmas újdonság az elektronikus magasságszabályozás (gyakorlatilag aktív kanyartstabilizátor), amely hirtelen terhelésváltás esetén segít meggátolni a karosszéria billenését. A pontos irányíthatóság másik két oszlopa a fokozott leszorítóerőt biztosító aerodinamika, valamint a vázszerkezet rendkívüli (40 000 Nm/fok) szilárdsága.
Az előbbiről elképesztően bonyolult csomag gondoskodik, amely átgondolt légcsatornáival és -terelőivel, szívó- és leválasztóelemeivel leszorítóerőben és légellenállásban egyaránt jobbat kínál – a lehetőségek szélesebb tartományban állíthatók –; még az ajtókilincseknek is jutott áramlástani szerep.
A vázszerkezet világújdonság: nemcsak a monocoque utascella készül ugyanis új eljárással gyártott szénszál-erősítésű műanyagból, hanem az erre erősített első vázkeret is, amely a futóművet tartja, és amely gyűrődőzónaként is szolgál. Hátul klasszikus alumínium segédvázra támaszkodik a felfüggesztés. A tetőlemez laminált karbon kompozit. A szupersportkocsi száraz tömege így 1772 kilogramm, ami az elektromos komponensek ismeretében jónak tekinthető.
A Revuelto 400 (!) különböző színben rendelhető, ráadásul minden festék vízbázisú, tehát környezetbarát(abb). Az utastér szintén széles körben testre szabható, a kárpitok például 70 különböző árnyalatban állnak rendelkezésre. Itt azonban sokkal fontosabb a megnövelt helykínálat és a fokozott praktikum: a fejtér 28, a lábtér 84 mm-rel nőtt az Aventador Ultimae-hez képest, az ülések mögött elfér egy golftáska, az orrban pedig kettő kézipoggyász. További tárolóhely található a középkonzol alatt és a két első ülés között, míg a műszerfal jobb oldalán pohártartót (!) is találunk.
Az utasnak nemcsak pohártartó jut, hanem saját, 9,1 colos kijelző is. A műszerfalból vízszintesen kiemelkedő konzolra helyezett, központi 8,4 colos érintőképernyőről akár ide, akár a vezető előtti 12,3 colos műszeregységre átlökhetők tartalmak – ehhez csak két ujjal kell söpörnünk egyet a monitoron a megfelelő irányba. A kormánykeréken tárcsákat és nyomógombokat találunk, mint egy versenyautóban.
A bemutatkozást manapság minden autónál a vezetőtámogató funkciók felsorolása zárja. Ezen a téren a Revueltónak sincs oka szégyenkezni, az elektronika minden lehetséges módon segít elkerülni az akadályokat. Ezek a biztonsági, illetve a fejlett infotainment-funkciók a későbbiekben egyaránt bővíthetők lesznek vezeték nélküli kapcsolaton keresztül.
Lamborghini Revuelto műszaki adatok
Belső égésű motor | ||
Hengerek száma, elrendezése | V12 | |
Lökettérfogat | (cm3) | 6498,5 |
Furat x löket | (mm) | 95,0 x 76,4 |
Sűrítési viszony | 1:12,6 | |
Max. teljesítmény | LE@1/perc | 825@9250 |
Max. rendszerteljesítmény | LE | 1015 |
Max. forgatónyomaték | Nm@1/perc | 725@6760 |
Erőátvitel | ||
Sebességváltó | dupla kuplungos | |
Fokozatok száma | 8 | |
Hibrid rendszer | ||
Akkumulátor | lítiumion | |
Generátor | kW@1/perc | 110@10 000 |
Hajtó villanymotorok | kW@1/perc | 2 x 110@3500 |
Menetteljesítmények | ||
Végsebesség | km/óra | >350 |
Gyorsulás, 0-100 km/óra | mp | 2,5 |
Vázszerkezet, futómű | ||
Váz | szénszálas monocoque, kovácsolt szénszálas első, alumínium hátsó váznyúlvány | |
Karosszéria | szénszálas karosszéria, alumíniumajtók, műanyag lökhárítók | |
Aerodinamikai csomag | 3 fokozatban állítható hátsó szárny | |
Futómű | ||
Felfüggesztés elöl/hátul | kettős keresztlengőkaros, adaptív lengéscsillapítás | |
Féknyergek elöl/hátul | dugattyú | fix alumínium, 10/4 dugattyú |
Féktárcsák elöl/hátul | mm | karbon kerámia, 410×38/390×32 |
Kormányszervó | elektromos | |
Abroncsok | Bridgestone Potenza Sport defektmentes | |
Abroncsméret elöl/hátul | 265/35 ZR20/345/30 ZR21 | |
Kerékméret elöl/hátul | 20 x 9,5J/21 x 12J | |
Méretek | ||
Tengelytáv | mm | 2779 |
Hosszúság | mm | 4947 |
Szélesség tükörrel/nélkül | mm | 2266/2033 |
Magasság | mm | 1160 |
Nyomtáv elöl/hátul | mm | 1720/1701 |
Száraz tömeg | kg | 1772 |
Tömegelosztás elöl/hátul | % | 44/56 |